Erdélyi Ágnes: Strophen aus Bukarest (Bukaresti strófák in German)

Megérkeztek a hollók Bukarestbe,

(ünneplő, vén hivatalnoksereg)

az erdő zengő kristállyal belepve,

jég zizzen ott s az ágon hó remeg.

Hegyek alatt a hóba fúlt kisváros

űzött el engem s konok közönye,

az egyformaság és a pletykagyáros,

röghöz tapadt pénzgyűjtők özöne.

E roppant ifjú város betakar,

emlőjén lóg ezernyi furcsa szerzet,

(erdei holló s szélhordta magyar)

kiket az éhség és az élet kerget.

Üvöltöző utcai árusok,

Kelet s Nyugatból ízes keverék,

fényes körút s gyanús sikátorok,

csodás blokkházak s alattuk szemét, -

a Város vagy nekem! Habzsolsz mohón,

és dúsan terített asztalodról

hulló morzsán bár, éhen mégse hal,

- erdei holló s szélhordta magyar.

Die Raben sind in Bukarest angekommen,

(Frohlockendes alte Beamtenhaufen),

der Wald voll klingendem Kristall benommen,

Eis knistert ‘d Schneeflocken am Ast raufen.

Eine im Schnee erstickte Kleinstadt in den Bergen

und seine Verbohrtheit hat mich verjagt,

die Einförmigkeit ‘d, der Klatsch und der Menschen,

Flut von Geldsammlern, die an Erdschollen nagt.

Diese junge Stadt einhüllt mich scheinbar,

tausend Fremde hängen an seiner Brust,

(Wald-Rabe ‘d vom Wind verwehte Ungar),

die das Hunger ‘d das Leben verfolgt just.

Sehr laut schreiende Strassenverkäufer,

eine würzige Mischung aus Ost und West,

glänzender Allee ‘d obskure Heuchler,

wunderbare Blockhäuser in Müll versteckt,

du bist die Stadt für mich! Du schlingst gierig,

‘d von deinen gedeckten Tischen abfiel,

obwohl sind nur Krümel, verhungert nicht gar

Wald-Rabe ‘d vom Wind verwehte Ungar.