Petőfi Sándor: Der ungarische Adlige (A magyar nemes in German)

Őseimnek véres kardja
Fogason függ, rozsda marja,
Rozsda marja, nem ragyog.
Én magyar nemes vagyok!

Munkátlanság csak az élet.
Van életem, mert henyélek.
A paraszté a dolog.
Én magyar nemes vagyok!

Jól készítsd, paraszt, az útat,
Mert hisz a te lovad vontat.
Csak nem járhatok gyalog.
Én magyar nemes vagyok!

Tán a tudománynak éljek?
A tudósok mind szegények.
Nem irok, nem olvasok.
Én magyar nemes vagyok!

Van, igaz, egy tudományom,
Ebben párom ritkán látom:
Enni, inni jól tudok.
Én magyar nemes vagyok!

Milyen jó, hogy nem adózok.
Gazdaságom van, de nem sok,
S van adósságom, de sok.
Én magyar nemes vagyok!

Mit törődöm a hazával?
A hazának száz bajával?
Majd elmulnak a bajok.
Én magyar nemes vagyok!

Ősi joggal, ősi házban
Éltemet ha elpipáztam:
Mennybe visznek angyalok.
Én magyar nemes vagyok!

Das blutig’ Schwert meiner Ahnen,
der Rost frisst es an den Haken,
verrostet, nicht mehr glastig.
Adliger Ungar bin ich!
 
Arbeitslos sein ist das Leben.
Ganzer Leben nur Angeben.
Der Bauer schafft ja für mich.
Adliger Ungar bin ich!
 
Bereite den Weg gut, Bauer,
weil dein Gaul wird darauf laufen.
Zu Fuss bewege mich nicht.
Adliger Ungar bin ich!
 
Soll ich für Wissenschaft leben?
Wissenschaftler sind arm’ Seelen.
Ich schreibe und lese nicht.
Adliger Ungar bin ich!
 
Zwar hab’ ich eine Wissenschaft,
die hab’ ich mir selbst angeschafft:
Esse ‘d trinke ich köstlich.
Adliger Ungar bin ich!
 
Steuer zahlen war nie mein Ziel.
Ich hab’ Vermögen, doch nicht viel,
ich hab’ Schulden, das sehr viel.
Adliger Ungar bin ich!
 
mein Heimatland kümmert mich nicht?
Die Probleme sind nicht mein Ding.
Die sind alle vergänglich.
Adliger Ungar bin ich!
 
Uraltes Recht, uralter Haus
d wen mein Leben ist endlich aus:
Rauf bringen die Engel mich.
Adliger Ungar bin ich!
 
In Borjad, zwischen 26 September und 7 Oktober 1845