Pilinszky János: Labirint rectiliniu (Egyenes labirintus in Romanian)

Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? - nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.

Cum va fi oare zborul înapoi,
despre care doar similitudini narează,
precum altar, sanctuar,
strângere de mână, reântoarcere, îmbrățișare.
masă pusă în iarbă sub arbori,
unde nu este prim şi ultim oaspe,
înfine, cum va fi, cum va fi oare
ăst picaj în suiş cu aripi răsfirate
recădere în inima vâlvătăii cuibului comun? – nu ştiu,
şi dacă totuşi ştiu ceva,
ştiu de această înfocată tindă,
labirint rectiliniu, în care
tot mai împlinit şi tot mai îndeplinit
şi tot mai slobod e faptul, că zburăm.