Nadányi Zoltán: Your Two Eyes Loved Me the Longest (A két szemed szeretett legtovább in English)

A két szemed szeretett legtovább.
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.
 
A kezed már hideg volt, jéghideg,
nem is adtál kezet,
de a szemed még megsímogatott,
nálam feledkezett.
 
És lándzsákat tűztél magad köré
hideg testőrökül,
de a szemed még rámleselkedett
a zord lándzsák mögül.
 
És ellebegtél és csak a hegyes
lándzsák maradtak ott,
de a szemed mégegyszer visszanézett
és mindent megadott.
 
A két szemed szeretett legtovább,
még mostan is szeret.
Még éjszakánkint zöldes csillaga
kigyúl ágyam felett.

Your two eyes loved me the longest.
What bizarre love indeed.
Your lips had fallen silent, but
your eyes still spoke to me.

Your hands grew cold, as cold as ice,
withdrawn at your behest,
but your eyes lingered on longer,
my skin they still caressed.

Surrounded yourself with daggers
like frosty bodyguards,
yet from behind the daggers your
eyes flashed furtive regards.

Dissolved into thin air, merely
the sharp daggers remained,
but your eyes glanced back once more and
all my hopes they sustained.

Your two eyes loved me the longest,
to this day they do, still.
Em’rald stars above my bed that
my quiet evenings fill.