Dsida Jenő: Apocalipsă (Apokalipszis in Romanian)

Amerre én megyek
lángot vetnek a hazugság-erdők,
bennégnek a kifacsart gondolatok,
a maszkok lehullanak.
Néhány gitár és hegedű vijjog
nagyon messziről:
emlékek, emlékek, emlékek,
nem komolyak, nem fájnak.
Kiönt medréből a köd,
elnyeli a sugarakat,
elönti a tornyokat,
templomok, házak nincsenek,
az anyám sem mosolyog,
keringő, szédült zuhanás
van a szívem helyén.
S a tetőn, bolondságok fölött
két kitárt kart mereszt
egy hívogató, fekete,
borzalmas kereszt.

Acolo unde mă duc
iau foc pădurile de minciuni,
ard gândurile stoarse,
măștile cad.
Niște chitare și viori zbiară
din depărtare:
amintiri, amintiri, amintiri,
nu-s serioase, nu dor.
Se revarsă din matcă ceața,
absoarbe razele,
inundă turnurile,
biserici, case nu sunt,
nici mama nu zâmbește,
un vals, o cădere amețitoare
am în locul inimii.
Și pe acoperiș, peste trăsnăi,
o cruce oribilă,
neagră, primitoare,
se înalță cu două brațe deschise.