Kemenczky Judit: Mitológia

. . . elérjük-e valódi életünk?

W. S.

Mikor indultam
az alvó testekből fekete szökőkút lövellt
s mintha folyó lenne vagy tenger a
magasban delfintestű halak röpködtek
TALPAMON GYILKOS KÍGYÓMARÁS
„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek
ha valaki meghallja az én szómat és
megnyitja az ajtót bemegyek ahhoz
és vele vacsorálok és ő én velem"
De oroszlánfejű ló szegődött társamul
mellvértje jácint kénkő szárnya zúg
sörénye asszonyhaj neve pedig Abaddon
kihalt játszótereken csavarogtunk leégett
kaszárnyákban ötszáz emeletet jártunk
lifttel föl meg le éhezés elől
csatornába bújtunk ruhátlan égett a nap
Abaddon míg végül nyerített vidáman:
                                 Melledben izzó
                                           rácsokat
látok s a küldetés számtalan jelét lehetsz
ha akarsz ló te is!
Nem lehet mondtam sánta énekes belül
bordámnak dől tüzes szakállába
kínokról mormol:
                          „az éhes föld farkasai bekerítettek engem"
gyermek-szűzek összetörték áldozatom fénylő poharát
fenyőtűkre nyársalt pacsirtát küldtek nekem a papnők

ZÚZD SZÉT BORDÁD RÁCSAIT SZERELMEM
ELVESZETT ÖRÖMBEN TÁNCOLÓK KEGYELTJE

suttogtam
lásd Orfeusz késő fejem a tenger mély
sziklájára hajtom skorpiók szájában millió
hajszálam feszül;
lány voltam reggel délre férfi
éjszaka bújt ölembe a gyermek
ujjait a sötét résre tapasztva
zöld tenyere átlátszó levél