Tóth Imre: Hotel Faustus (Hotel Faustus in Slovak)

Amikor kérdezted, boldog
vagyok-e, nem tudtam,
ez a kérdés miért fontos.
Sétáltunk volna a Várban,
szemközt a pesti oldal.
Hívtalak, de számod nem
felelt, kórházi ágyon hagyott
nyomot tested.
Lehettél volna a feleségem,
szülhettél volna gyereket,
de nem ez lett, mint ahogy
nem lettünk híres emberek.

Azóta minden nap olyan, mint ezer, elképzelem,
a gép előtt ülsz, mezítláb, pizsamában a
székeden. Már fürödtél, hajad törölközőbe
csavarva.

Én most lépek be az imaginárius térbe,
szellemem pásztázva keresi szellemed.
Azokban a napokban késsel jártam,
az utcákon rendőrök, és tüntető tömeg.

Tudom, lehetett volna másként,
nyithattunk volna az időn kaput,
míg alattunk aludt a város,
ruháink hálóba szövődtek.
És a Duna is aludt.

Keď si sa spýtala, či som
šťastný, nevedel som,
prečo je tá otázka dôležitá.
Boli by sme sa prechádzali na Hrade,
naproti peštianska strana.
Volal som ti, ale tvoje číslo ne-
odpovedalo, v nemocničnej posteli tvoje
telo stopu nechalo.
Mojou manželkou stať mohla si sa,
dieťa porodiť mohla si,
ale nestalo sa tak, tak ako
sme sa nestali slávnymi ľuďmi.

Odvtedy každý deň taký, ako tisíc, predstavím si,
pred strojom sedíš, bosá, v pyžame na
tvojej stoličke. Kúpala si sa už, vlasy v uteráku
zabalené.

Ja teraz vstupujem do neskutočného priestoru,
môj duch tvojho ducha skúmavo hľadá.
V tých dňoch s nožmi chodieval som,
na uliciach policajti, a demonštrujúci dav.

Viem, mohlo by to byt inak,
bránu čašu sme mohli otvoriť,
kým mesto pod nami spalo,
naše šaty do siete sa vtkali.
A aj Dunaj spal.