Tóth Imre: Hotel Faustus (Hotel Faustus in English)

Amikor kérdezted, boldog
vagyok-e, nem tudtam,
ez a kérdés miért fontos.
Sétáltunk volna a Várban,
szemközt a pesti oldal.
Hívtalak, de számod nem
felelt, kórházi ágyon hagyott
nyomot tested.
Lehettél volna a feleségem,
szülhettél volna gyereket,
de nem ez lett, mint ahogy
nem lettünk híres emberek.

Azóta minden nap olyan, mint ezer, elképzelem,
a gép előtt ülsz, mezítláb, pizsamában a
székeden. Már fürödtél, hajad törölközőbe
csavarva.

Én most lépek be az imaginárius térbe,
szellemem pásztázva keresi szellemed.
Azokban a napokban késsel jártam,
az utcákon rendőrök, és tüntető tömeg.

Tudom, lehetett volna másként,
nyithattunk volna az időn kaput,
míg alattunk aludt a város,
ruháink hálóba szövődtek.
És a Duna is aludt.

When you asked, if I was
happy, I didn’t know
why this question was important.
We would have walked by the Castle
with Pest-side across the way.
I called you, but your number
did not answer, your body was leaving
impressions on a hospital bed.
You could have been my wife,
you could have given birth to a child,
but that's not what happen, much like
the way we’d not acquired fame.
 
Since then, each day's like thousands, I imagine
you by your machine, barefoot, in pyjamas,
on your chair. You'd bathed already, your hair
wrapped in a towel.
 
I am now stretching my imagination,
my spirit's playfully searching for yours.
In those days I walked around with a knife, police
and demonstrating crowds were on the streets.
 
I know, it could have been different,
we could have opened a gate on time,
whilst the city slept beneath us,
with our clothes weaving into nets.
And the Danube was asleep as well.