Tóth Imre: Po zanietení (Az elragadtatás után in Slovak)

Nincs semmi, ami elmúlt volna.
Nincs semmi, ami eljövendő.
Minden egyszerre történik meg,
egy pillanat alatt, egyetlen jelenben.
A harc most is folyik, a földön, és az égben.
Állok a napsütötte sávban,
és fázom. Fehér babák bújnak ki a földből,
elindulnak hazafelé, sehová.
Mások pernyeként lebegnek alá az égből.
Igen, én égtem el ott milliónyi testben.
Hullócsillagként jön egy élet a földre.
Felizzik egy sors: bizonytalan,
távoli ragyogás. Láttalak ülni a fügefa alatt.
Te voltál ott, és senki más.
Fénylő, fekete lények élnek a tűzben.
A mennyország elesett.

Homloknyi csendben várlak. A játékok évében.
Fekete szivárvány feszül Éden felett.
Az idők hulladékain élünk.
Nincs már rendje a télnek,nincs már rendje a nyárnak.
A démonok szabadlábon járnak.

Nie je nič, čo by pominulo.
Nie je nič, čo prichádza.
Všetko naraz prihodí sa
za okamih, v jedinej súčasnosti.
Bitka prebieha aj teraz, na zemi a v nebi.
V slnkom ožiarenom pásme stojím
a je mi zima. Zo zeme biele bábiky vyliezajú,
vydajú sa na cestu domov, nikam.
Iní ako popol z neba nadol vznášajú sa.
Áno, zhorel som tam v miliónoch tiel.
Život ako lietavica, na zem prichádza.
Rozžeraví sa jeden osud: neistý
ďaleký ligot. Pod figovníkom sedieť videl som ťa.
Bola si tam ty, a nikto iný.
Jasavé, čierne bytosti v ohni žijú.
Raj padol.

V čelnom tichu ťa čakám. V roku hier.
Čierna dúha nad rajskou záhradou napína sa.
Žijeme na odpadkoch časov.
Zima bez ladu zostala a leto bez súladu.
Démoni na voľnej nohe mašírujú.