Tóth Imre: After the rapture (Az elragadtatás után in English)

Nincs semmi, ami elmúlt volna.
Nincs semmi, ami eljövendő.
Minden egyszerre történik meg,
egy pillanat alatt, egyetlen jelenben.
A harc most is folyik, a földön, és az égben.
Állok a napsütötte sávban,
és fázom. Fehér babák bújnak ki a földből,
elindulnak hazafelé, sehová.
Mások pernyeként lebegnek alá az égből.
Igen, én égtem el ott milliónyi testben.
Hullócsillagként jön egy élet a földre.
Felizzik egy sors: bizonytalan,
távoli ragyogás. Láttalak ülni a fügefa alatt.
Te voltál ott, és senki más.
Fénylő, fekete lények élnek a tűzben.
A mennyország elesett.

Homloknyi csendben várlak. A játékok évében.
Fekete szivárvány feszül Éden felett.
Az idők hulladékain élünk.
Nincs már rendje a télnek,nincs már rendje a nyárnak.
A démonok szabadlábon járnak.

There's nothing, that would have passed.

There's nothing, that's yet to come.

Everything happens at once,

in an instant, in a single present.

The battle is still on, on earth, and in the heavens.

I stand in a sun-drenched strip,

and feel cold. White babies spring forth from the earth.

start for home, to nowhere.

Others float down from heaven like scale.

Yes, I was the one who burned there in a million bodies.

Like shooting stars does life come down to the earth.

A fate begins to glow: its glitter hesitant and distant.

I saw you sit beneath the fig tree.

Just you were there, and no one else.

Glowing, black beings live in the fire.

Heaven had fallen.

In a forehead's worth of silence I await you. In the year of games.

Black rainbow stretches over Eden.

We live on the trash of times.

No order any more to winter, none to summer.

The demons are at large.