Belo, Ruy: A kedves dicsérete (Elogio da Amada in Hungarian)
|
Elogio da Amada (Portuguese)Ei-la que vem ubérrima numerosa escolhida secreta cheia de pensamentos isenta de cuidados Vem sentada na nova primavera cercada de sorrisos no regaço lírios olhos feitos de sombra de vento e de momento alheia a estes dias que eu nunca consigo Morde-lhe o tempo na face as raízes do riso começa para além dela a ser longe A amada é bem a infância que vem ter comigo Há pássaros antigos nos límpidos caminhos e mortes como antes nunca mais Ei-la já que se estende ampla como uma pátria no limiar da nossa indiferença Os nossos átrios são para os seus pés solitários Já todos nós esquecemos a casa dos pais ela enche de dias as nossas mãos vazias A dor é nela até que deus começa eu bem lhe sinto o calcanhar do amor Que importa sermos de uma só manhã e não haver em volta árvore mais açoitada pelos diversos ventos? Que importa partirmos num desmoronar de poentes? Mais triste mesmo a vida onde outros passarão multiplicando-lhe a ausência que importa se onde pomos os pés é primavera?
|
A kedves dicsérete (Hungarian)Íme itt jön, gazdagon, számottevőn, kiszemelten, rejtélyesen, tele gondolatokkal s menten a gondtól. Jön, beleültetve az új tavaszba, mosollyal övezve, ölében liliomokkal, szeme árnyékból áll, szélből és pillanatból, s távoli néki az olyan nap, melyet el sosem érek. Arcán a mosoly sugarát az idő marja széjjel, elkezd, túllépve rajta, messzivé válni. A kedves voltaképpen a hajdani gyermekévek. Áttetsző útjain antik madarakat s eddig még sose volt halálokat találunk. Íme úgy terül el mint egy tágas szülőföld, nemtörődömségünk küszöbén. Előcsarnokainkban egyedül koppan a lába. Már az atyai házról mint elfeledkezünk, árvaságunkat megtölti napokkal. A fájdalom ... benne az lsten kezdetéig ér, a vágy sarka helyét jól kinyomozhatom. Mit számít, ha egyetlen hajnalból állunk s nincs további fánk már, melyen különböző szelek ostora csattog? Mit számít útra kelnünk, mikor a Nyugat beomlik? Bár szomorúbb az élet, ha másvalaki elmegy, megsokszorozva a hiányt, mit számít, amikor, ahova lépünk, mindenütt tavasz van?
|