Strážay, Štefan: Homályban (Potme in Hungarian)

V noci, nad zoranou roľou,
v úplnom zatmení uhlia,
zhlboka dýcha hustý vietor.

Dlhá hladina rieky je drsná,
ale oblok
je plný zamysleného svetla
a my ho pomaly rozpletáme.

Vonku, nad prázdnym stohom slamy,
padajú hviezdy a podčiarkujú tmu.
Sklo sčernelo, uhlie svieti,

plameň dočahuje čerň...
Zhlboka dýchame čistú vôňu ohňa.

Szántás felett éjjel,
zsarátnok teljes múlékonyságában,
mélyeket sóhajt a szapora szél.

Folyó kiterjedt felülete bodros,
de az ablak
merengő fénnyel teli
és mi azt szálaira bontjuk.

Kinn, az üres szalmaboglya felett,
homályt kiemelőn hullnak a csillagok.
Elfeketedett az üveg, világlik a zsarátnok,

faszénkormot nyaldos a láng...
Tűz merő illatából mélyeket lélegzünk.