Morgenstern, Christian: Szappanbuborék a Hold (kis híján komoly vers) (Mondaufgang Magyar nyelven)
|
Mondaufgang (Német) Langsam löst sie sich Unten im Dickicht Blasen blies er, Nur eine Da treibt sie schimmernd, Pan aber blickt
|
Szappanbuborék a Hold (kis híján komoly vers) (Magyar)Az Erdő egy Erőd, Lassan szabadul Lent a Bozótban Búborékot Csupán egy Ott száll ragyogva A Pán csak néz — Morgenstern remek, szellemes és fanyarul humoros abszurd verseinek köszöni hírnevét, teljes joggal. A köztudatban mint humoros költő van ő elkönyvelve. Komoly versei sokkal kisebb sikert arattak, szerintem éppen emiatt. Pedig azok is érdekesebbek nem egy, őnála sokkal megbecsültebb költő jó, de sztereotipabb verseinél, mondjuk egy Theodor Storm vagy egy Theodor Fontane verseinél. Azokat éppen azért tartják nagyobbra, mert „fórsriftosabbak”, kevésbé meglepőek. És mert „komolyabbak”. Pedig a fenti vers is komoly, csak éppen gáncsot vet, vagy fityiszt mutat saját komolyságának a vers egyetlen eleme: a szappanbuborék, minthogy a szappanbuborék a köztudatban gyerekes, nem komoly dolog. Pedig a szappanbuborék nem kevésbé csodálatos dolog mondjuk a szivárványnál: csupán méreteiben sokkal szerényebb, de nem mibenlétében, valamint abban a tényben, hogy nem a „komoly” felnőttek szoktak szappanbuborékot fújni, hanem a „komolytalan” gyerekek. A hold mint szappanbuborék alapjában véve sokkal eredetibb hasonlat a legtöbb költői hold-hasonlatnál. Vegyük szemügyre egy másik nagy, de a komolyságba gyakran ugyanolyan „komolytalanul” bele-belehülyéskedő költő, Weöres Sándor versét: Hány óra? kérdé a reszelő sáska. Szerintem óriási vers ez, és még százszor komolyabb sőt tragkusabb is volna a világirodalom legkomolyabb és legtragikusabb verseinek többségénél — lehet valami tragikusabb 2. soránál?? —, ha nem öltene nyelvet saját komolyságára és tragikumára az a „reszelő sáska”, amin nem lehet nem — harsányan röhögni! Nem hörögni: röhögni. Ez nyilvánvalóan az „imádkozó (!!) sáskára” játszik rá, ami tényleg létezik; sőt a sáskák valóban „reszelnek” is, ti. reszelve adnak hangot, de „reszelő sáska” az mégsincs, az Weöres találmánya, ugyanúgy mint ahogyan a szerző pihentagyú találmánya a „kékhasú bálna” és egyéb hasonló rettenetes baromságok a Švejkben, a világirodalom egyik legidiótább, egyúttal egyik legzseniálisabb könyvében, vagy mint Morgenstern „Neue Bildungen, der Natur vorgeschlagen (A természetnek ajánljuk: pótlólag megteremtendő állatok)”című versében (l. ott) található hasonlóan hajmeresztő — és nemegyszer zseniális — baromságok. Pán (= „minden", „mindenség") a természet istene az ókori görögöknél, akik elképesztően zseniális gyerekek voltak; ma komolyságunk magaslatáról lemosolygunk féktelenül gyermeteg, bizarr ötleteikre, de nincs igazunk. Hogy kin nevet Morgenstern, a gyermeteg görögökön-e, vagy a gyerekeken, vagy saját magunkon, az nem világos egyáltalán. Szerencsére.
|