Pérez de Guzmán, Fernán: Narcisszusz, nemes legényke (El gentil niño Narciso Magyar nyelven)

     El gentil niño Narciso

  en una fuente engañado,

  de sí mesmo enamorado

  muy esquiva muerte priso:

  señora de noble riso

  e de muy gracioso brío,

  a mirar fuente nin río

  non se atreva vuestro viso.

     Deseando vuestra vida

  aun vos dé otro consejo,

  que non se mire en espejo

  vuestra faz clara e garrida:

  ¿quién sabe si la partida

  vos será dende tan fuerte,

  porque fuese en vos la muerte

  de Narciso repetida?

     Engañaron sotilmente

  por emaginación loca

  hermosura e edad poca

  al niño bien pareciente:

  estrella resplandeciente,

  mirad bien estas dos vías,

  pues edad e pocos días

  cada cual en vos se siente.

     ¿Quién, si no los serafines,

  vos vencen de hermosura,

  de niñez e de frescura,

  las flores de los jardines?

  Pues, rosa de los jazmines,

  habed la fuente escusada

  por aquella que es llamada

  estrella de los maitines.

     Prados, rosas e flores

  otorgo que los miredes,

  e pláceme que escuchedes

  dulces cántigas de amores;

  mas por sol nin por calores

  tal codicia non vos ciegue;

  vuestra vista siempre niegue

  las fuentes e sus dulzores.

     Con placer e gozo e risa

  ruego a Dios que resplandezcan

  vuestros bienes e florezcan

  más que los de Dido Elisa:

  vuestra faz, muy blanca, lisa,

  jamás nunca sienta pena.

  ¡Adiós, flor de azucena,

  duélavos de esta pesquisa!

Narcisszusz, nemes legényke,

forrásvíztől rászedetvén,

önnönmagába szeretvén,

komor halál lett a része;

kecses tüzű szépek szépe,

asszony, nemesen kacagva,

se forrásba, se patakba

arcodat tárván ne nézz be!

Élj - imádód ezt kívánja,

s vedd más szavam is örökbe:

ne tekintsen a tükörbe

szép arcod, a tiszta, drága.

Játékod, ki tudja, hátha

megrontó erőre gerjed,

s megismétlődik tebenned

Narcisszusz úrfi halála.

Bolond ábránd, csalfa, dőre,

szépség és zsenge ifjúság

a gyönyörűszép fiúcskát

édesdeden csalta tőrbe:

fényes csillag, nézz előre,

e két útat nézve nézzed,

hisz a zsenge kor s az érett

kor tégedet egyként tölt be.

Ki ha nem angyalsereglet

győzi le gyönyörűségben,

gyermekségben, üdeségben

minden virágát a kertnek?

A forrásnak adj kegyelmet,

jázminok rózsája, kérlek,

azért, kit a könyörgések

est-csillagának neveznek.

Vedd hát rózsáját a rétnek,

s édes-szerelmes dalokban

gyönyörködj kedvemre jobban,

s a szirmot kedvemre nézzed,

ne vakítson soha téged

nap, hőség, szomj ne apasszon,

szemed mindig megtagadjon

édességes forrás-mélyet.

Az égtől csak arra vágyom,

sorsod örömmel vidítsa,

miként Didóét Elisa,

úgy apoljon vígasságon,

arcod, a hó-sima bársony

soha többé bajt ne lásson,

bánd meg, liliomvirágom,

kandiságod s Isten áldjon.