Cardarelli, Vincenzo: Liguria (Liguria Magyar nyelven)
|
Liguria (Olasz)È la Liguria terra leggiadra. Il sasso ardente, l'argilla pulita, s'avvivano di pampini al sole. È gigante l'ulivo. A primavera appar dovunque la mimosa effimera. Ombra e sole s'alternano per quelle fondi valli che si celano al mare, per le vie lastricate che vanno in su, fra campi di rose, pozzi e terre spaccate, costeggiando poderi e vigne chiuse. In quell'arida terra il sole striscia sulle pietre come un serpe. Il mare in certi giorni è un giardino fiorito. Reca messaggi il vento. Venere torna a nascere ai soffi del maestrale. O chiese di Liguria, come navi disposte a esser varate! O aperti ai venti e all'onde liguri cimiteri! Una rosea tristezza vi colora quando di sera, simile ad un fiore che marcisce, la grande luce si va sfacendo e muore.
|
Liguria (Magyar)Ragyogó derű földje, Liguria! Lángol a szikla, az agyag tiszta, szőlőlevelektől feléled a táj a napon. Óriásira nő az olajfa. Tavasszal feltűnik mindenütt a gyorsan elvirító mimóza. Árnyék és nap váltakozik a tenger háta mögött megbúvó mély völgyeken és végig a sima, fényes utakon, melyek fölfelé kanyarognak a rózsamezők közt, pocsolyák és megrepedezett földek közt s a kisded földdarabokat s bekerített szőlőket szegélyezik. A szikkadt táj kövein úgy csúszik a nap, mint a kígyó. Néha, tündöklő napokon virágzó kert a tenger. Üzenetekkel terhes a szél. Venus újra megszületik, az északnyugati szél lehelete lengi körül. Ó, Liguria templomai! mint a hajók úsztok a fényben, kikötőre vágyva. Ó, szelek és hullámok előtt kitárult liguriai temetők! Halványpiros szomorúság színez titeket, amikor este, hasonlóan a hervadó virághoz, a nagy fény fáradtan lerogy és meghal.
|