Ehrenstein, Albert: Stimme über Barbaropa

O ihr sonnengoldene Abende,

Dämmerung – wo ist die Brücke des Stroms?

Nebel dräut Graustraße unter der Übernacht,

verschüttete Gleise, verschwemmt

die Furten im Überschwall aller Fluten!

Wir taumeln einher im Blutregenmeer,

säumen im Sumpwasser des Schlafs

und wissen nicht: Ufer.

Wann endet die Nacht

euerer Schlacht,

die Barbaropa, Eurasien durch

donnert Mordjahre lang!?

Ihr ertränkt euch, ersäuft

von den Brunnen eures Versiegens,

matt sinkt Flügelschlag

der Schwarzschwäne auf Blutflussesflut.

Hört ihr die stillen

Lachen versickernden Eiters himmelhinbrüllen?

Hat sein Maul aufgetan der Sand

und kann nicht mehr.

Weh über das Mutterland,

gebiert Kampffelder, wo das Gebein ragt

-Krieg zu erklären dem Kriegserklärer.

Ihm grünt das milde Gefild,

des grünen Vor-Hangs samtnes Fluten.

In den schallenden Hallen

prahlt beim Mahle

Großkönig der Qualen.

Aas, durch die Weiten und Breiten nur Aas!

Anschwebt, Adler, stoßt die Klauen

kriegegekröntem, friedenkrähenden

Dämon ins Gekrös!

Ó, ti naparanyozta alkonyok,

szürkület — hova lett folyón a híd?

Köd fenyeget szürke utcát tömény

éjszakában, elöntött sínek, elborít

minden gázlót az egyre duzzadó ár!

Véreső tengerében tántorgunk tétován,

álommocsár vizében tespedünk,

s nem tudjuk: hol a part?

Mikor ér véget

harcotok éje,

mely Barbárópán, Eurázián át

dörög gyilkos évek során?!

Vízbe fojtjátok magatok,

kútjaitok elapadása fullaszt,

fekete hattyúk szárnyverése

fáradtan lehull vérfolyó árjába.

Halljátok? A szivárgó

genny halk nevetése égbe üvölt!

Kitátotta száját a homok,

és nem bírja tovább.

Jajgat az anyaföld,

harctereket szül, hol felmered a halál

— hadat üzen a hadat üzenőnek.

Néki zöldell a szelíd mező,

zöld domb alján a bársonyos hab.

A kongó csarnokokban

lakomán kérkedik

a kínok fejedelme.

Hulla, merre a szem lát, csak hulla!

Keselyü kering s karmát bevájja

a harckoszorúzta, békét rikoltó

démon zsigerébe!