Grünbein, Durs: Mantegna vielleicht

Einmal im Halbschlaf… zwischen Nehmen und Geben
Habe ich meine Hände gesehn, ihre gelbrote Haut
Wie die eines Andern, einer Leiche im Schauhaus.
Beim Essen hielten sie Messer und Gabel, das Werkzeug
Des Kannibalen, mit dem die Jagd sich vergessen ließ
Und das Getöse beim Schlachten.
                                         Leer wie der Teller
Lag eine Handfläche vor mir, der fleischige Ballen
Des letzten Affen, dem alles erreichbar geworden war
In einer Welt von Primaten. Mantegna vielleicht
Hätte sie unverklärt malen können in ihrer Grausamkeit,
Diese fettigen Schwielen.
                                        Was war die Zukunft,
Die aus den Handlinien folgte, Glück oder Unglück
Gegen den Terror der Poren, in denen der Schweiß stand
Wie die Legende vom stillen Begreifen auf einer Stirn.

Egyszer félálomban... a Kapni és az Adni mozdulatai között
Láttam a kezem, a kezem sárgásvörös bőrét,
Mint valaki másét, egy holttestét a halottasházban.
Evés közben a kést és a villát tartották, a kannibálok
Eszközét, amellyel elfeledtetik a vadászatot,
Es a mészárlás lármáját.
                                Üresen, mint a tányér
Feküdt előttem egy tenyér, az utolsó majom
Húsos ujjpárnái, akinek minden elérhetővé vált
A főemlősök világában. Mantegna talán
Meg tudta volna festeni átszellemítetlen kegyetlenségüket.
Ezeket a zsíros bőrkeményedéseket.
                               Mi volt a jövő,
Amely a kézvonalakból következett, szerencse vagy balszerencse,
A pórusok terrorjához képest, melyekben úgy ült az izzadság,
Mint a néma megértés legendája homlokon.