Kaléko, Mascha: A korai évek (Die frühen Jahre Magyar nyelven)

Ausgesetzt
In einer Barke von Nacht
Trieb ich
Und trieb an ein Ufer.
An Wolken lehnte ich gegen den Regen.
An Sandhügel gegen den wütenden Wind.
Auf nichts war Verlaß.
Nur auf Wunder.
Ich aß die grünenden Früchte der Sehnsucht,
Trank von dem Wasser das dürsten macht.
Ein Fremdling, stumm vor unerschlossenen Zonen,
Fror ich mich durch die finsteren Jahre.
Zur Heimat erkor ich mir die Liebe.

Kirakva
éjszaka bárkájába,
Sodrás,
És partra sodródtam.
Felhőnek támaszkodtam eső ellen.
Homokdombnak tomboló széllel szemben.
Bizalom nem volt.
Csak csodában.
A vágyakozás zöld gyümölcsét ettem,
Szomjazást hozó vizet ittam.
Idegen, ismeretlen zónák némája,
Túléltem fagyban sötét éveket.
Választott hazám a szeretet lett.