Morgenstern, Christian: Nem köveket: kenyeret! (nem-abszurd vers) (Steine statt Brot Magyar nyelven)

    
Ja, wenn die ganze Siegesallee
aus Mehl gebacken wäre —
das wäre eine gute Idee,
auf Ehre!

Man spräche zum Hungernden: Iß dich rund
(dein Landesvater will es!)
an Otto dem Faulen, an Siegismund,
an Cicero, an Achilles!

Zu Dank zerflösse bei arm und reich
des Mißvergnügens Wolke:
es wäre geholfen auf einen Streich
dem ganzen deutschen Volke.

Ein Loblied sänge der deutsche Geist
vom Pregel bis zum Rheine.
Gib Kunst, o Fürst, die nährt und speist!
Gib Brot, o Fürst, nicht Steine!

Hej, hogyha a Győzelem fasor
lisztből lett volna teremtve
és nem kövekből! — Tiszta sor!
Hitemre!

Azt mondanák: Éheske, zabálj,
mert fórsriftosan így élsz!
A főétel: herceg, király,
a csemege: Cicero meg Achillész!

Gazdagnak, szegénynek fakad-
na áldás úgy temérdek:
mert egycsapásra felszalad-
na színvonalunk: a német.

Dicshimnuszt zúgna a német ajk,
s a Pregel meg a Rajna.
Fő Úr, olyan művészetet adj,
mely ír éhségre, bajra!



Győzelem fasor: Andrássy út-szerű, márványszobrokkal gazdagon díszített berlini sugárút, szinte afféle szabadtéri képzőművészeti múzeum volt. A nagyzási hóbortjáról híres Vilmos császár kezdeményezésére létesítették a XIX. század végén. Sok kritika érte.

Herceg, király. Az eredetiben: „Lusta Ottó” (bajor herceg, XIV. század) és „Zsigmond” német-római császár, német, cseh és magyar király. Lusta Ottót azért említi, mert a szobra a Győzelem fasort díszítette, sok más szoborral egyetemben; ezeken a szobrokon sokat gúnyolódtak a humoristák, különösen a Lusta Ottóén. Luxemburgi Zsigmond szobra is ott állt. Álltak ott mitológiai alakokat ábrázoló szobrok is, de az Achilles- szobor nem a homéroszi hősnek állít emléket, hanem Albrecht Achilles brandenburgi választófejedelemnek; Cicero sem az ókori Cicero, hanem Johann Cicero, egy másik brandenburgi választófejedelem. Ezeknek azért járt ki a dicsőség, mert a Hohenzollern-dinasztia tagjai voltak, akárcsak maga Vilmos császár. Talán azért említi a vers a 32 emlékmű alakjai közül éppen ezt a Johann Cicerót, mert az ókori Cicero felsorolja egyik művében mindazt a rengeteg műkincset, amit az egyik római provincia helytartója szemérmetlenül összerabolt. Ez a mű tulajdonképpen az aljas helytartó elleni vádbeszéd, de Cicero mellesleg saját művészettörténeti tájékozottságát is fitogtatja benne.

A Pregel meg a Rajna. A Pregel Németország — Poroszország — egyik legkeletibb folyója volt. Olyan ez, mint „Hegyeshalomtól Záhonyig”.

(Vilmos császár nem volt se bölcs, se demokratikus hajlamú uralkodó, de gondoljuk el: lehetett volna ilyen verset írni abban az országban, amelynél nem volt „a földön gazdagabb, szebb ország” és ahol „minden ember ér[ezte], hogy szabad”, meg a gyarmatain, az illető országokat elárasztó Sztálin-szobrokról? Ennél sokkal kevesebbért ítéltek halálra vagy gyilkoltak meg még kevesebb köntörfalazással költőket és írókat. A kenyeret sem adta Sztálin király, hanem elvette a parasztoktól, kifosztotta őket, ennek következtében több millió paraszt halt éhen Ukrajnában és Kazahsztánban. Ez természetesen nem teszi szimpatikusabbá Vilmos császárt, de azért ne feledkezzünk meg az arányokról, annak ellenére, hogy nagy divat ma megfeledkezni róluk. Sajnos éppen a Vilmos császár-féléket ostorozó írók és költők tapsoltak a leghangosabban annakidején a Lenin- meg Sztálinféléknek...)