Pfau, Ludwig: Március 18-ára (Zum 18. März (1848) Magyar nyelven)

Vor dem Berliner Schlosse

Ertönt ein Trauerlied:

Da liegen viel hundert Tote,

Sie liegen in Reih und Glied.

Und Leich um Leiche tragen

Die Bürger stumm heran,

Als wollten sie sagen: König!

Da sieh, was du getan!

Da liegen sie, Mann und Knabe,

Starr mit zerfetztem Leib;

Da kommen sie weinend und klagend,

Braut, Schwester, Bruder, Weib.

Da schauen Väter und Mütter

Die toten Söhne an -:

Herrgott! Und das hat ein König,

Ein deutscher König getan!

Viel tausend Stimmen drohen:

Der König muß herab;

Er salutiert die Toten

Und nimmt die Mütze ab.

Da bluten all aufs neue

Bei ihres Mörders Nahn,

Als sprächen sie: das hat ein König,

Ein deutscher König getan!

Und viele werden's sprechen,

Viel tausend fern und nah;

Die Völker werden rächen

Den Frevel, der geschah.

Auf Sturmesflügeln bricht sich

Durch Land und Länder Bahn

Der Zornesschrei: Das hat ein König,

Ein deutscher König getan!

Weh! Volk, vom eignen Blute

Sind deine Hände rot;

Der Bruder schlug den Bruder,

Weil es ein Fürst gebot.

Ein großes Grab soll alle

In seinen Schoß empfahn;

Drauf schreibet: Das hat ein König,

Ein deutscher König getan!

Dies Grab, es wird zum Grabe

Der königlichen Macht;

Die Blut gesäet haben,

Die ernten eine Schlacht.

Im Blute wird ersticken

Der alten Treue Wahn:

Gottlob! und das hat ein König,

Ein deutscher König getan!

Berlin közepén, a téren

zendül temetési dal;

sorban kiterítve szépen,

fekszik négyszáz fiatal.

S még többet is egyre hoznak,

és bár nem szólal a száj,

vádlón beszél a tekintet:

Nézd, mit tettél, király!

Férfi együtt a gyerekkel,

egyikük teste sem ép,

és jönnek sírva, sereggel,

menyasszony, hug, feleség.

S a halott fiúk elébe

apák s anyák sora áll:

S Uram, ki tette mindezt,

német volt és király!

Várunk, király, nosza jöjj lel

– sokezernyi hang fenyeget.

Födetlen fővel előre

lép, úgy tesz tiszteletet.

S lám, mindegyik újra vérzik,

hogy gyilkosára talál,

s vádol: Ki tette mindezt,

német volt és király!

S még ezrek róla beszélnek

távolban és közel:

bosszúra vágynak a népek,

ezt nem felejthetik el.

S ország-világon által

a harag szózata száll:

süvöltve: Ki tette mindezt?

– Német volt és király!

Ó Nép! A tulajdon véred,

az festi vörösre kezed,

– essen fivér a fivérnek!

– igy szólt a parancs neked.

írjátok majd fel a sírra,

mely majd ölébe zár

mindent: Ki tette mindezt,

német volt és király!

És dől a királyi fenség

ugyanígy a sírba, dehát

kik a vért buzgón vetették,

arassanak ma csatát!

A hűség balgasága

nem baj, ha sírba száll.

Hála! – s ki tette mindezt,

német volt és király!