Rilke, Rainer Maria: [Kutak énekét már rég füleljük…] ([Wir hören seit lange die Brunnen mit…] Magyar nyelven)

Wir hören seit lange die Brunnen mit.
Sie klingen uns beinah wie Zeit.
Aber sie halten viel eher Schritt
mit der wandelnden Ewigkeit.

Das Wasser ist fremd und das Wasser ist dein,
von hier und doch nicht von hier.
Eine Weile bist du der Brunnenstein,
und es spiegelt die Dinge in dir.

Wie ist das alles entfernt und verwandt
und lange enträtselt und unerkannt,
sinnlos und wieder voll Sinn.

Dein ist, zu lieben, was du nicht weißt.
Es nimmt dein geschenktes Gefühl und reißt
es mit sich hinüber. Wohin?

Muzot, 17./19. Februar 1922

Kutak énekét már rég füleljük.
Szól, mintha idő zengne fel.
De inkább összecseng a nyelvük
a változó Végtelennel.

A víz idegen, és a víz a tiéd,
innen jön, de nem innen.
Egy ideig játszod a kút kövét,
és benned tükröződik minden.

Mily távoli ez, és mégis rokon
és megfejthetetlen, és konokon
ostoba, majd meg csoda.

Tiéd, szeresd, miről nem tudsz.
Ajándékba kapott érzést elbuksz,
mert magával rántja. Hova?

Muzot, 1922. február 17-19.