Rilke, Rainer Maria: A katedrális (Die Kathedrale Magyar nyelven)

In jenen kleinen Städten wo herum
die alten Häuser wie ein Jahrmarkt hocken,
der sie bemerkt hat plötzlich und erschrocken
die Buden zumacht und ganz zu und stumm,

die Schreier still, die Trommeln angehalten,
zu ihr hinaufhorcht aufgeregten Ohrs —:
dieweil sie ruhig immer in dem alten
Faltenmantel ihrer Contreforts
dasteht und von den Häusern gar nicht weiß:

in jenen kleinen Städten kannst du sehn
wie sehr entwachsen ihrem Umgangskreis
die Kathedralen waren. Ihr Erstehn
ging über alles fort, so wie den Blick
des eignen Lebens viel zu große Nähe
fortwährend übersteigt und als geschähe
nichts anderes; als wäre das Geschick,
was sich in ihnen aufhäuft ohne Maßen
versteinert und zum Dauernden bestimmt,
nicht das, was unten in den dunkeln Straßen
vom Zufall irgendwelche Namen nimmt
und darin geht, wie Kinder Grün und Rot
und was der Krämer hat als Schürze tragen.
Da war Geburt in diesen Unterlagen
und Kraft und Andrang war in diesem Ragen
und Liebe überall wie Wein und Brot,
und die Portale voller Liebesklagen.
Das Leben zögerte im Stundenschlagen,
und in den Türmen, welche voll Entsagen
auf einmal nicht mehr stiegen, war der Tod.

1.7.1906, Paris

A kicsiny városokban, hol néhány
vén ház guggol, piacként szétterülve,
s érzi, hogy sok már, s siet, megrémülve,
bódékat zár be, lezárja némán,

lármázás leáll, dobpergés megszűnik,
felfigyel minden, izgatott füllel -:
ő pedig ott áll, nyugodt, mint mindig,
pillérkabátjába merülten,
csak áll, és házakkal nem törődik:

Kicsiny városokban világos lesz:
környezetük mennyire túlnövik
a katedrálisok! Eredet ez
mi meghalad mindent, amit gondolsz,
saját éltedet túl közelről nézve,
folyton túllépi, mintha továbblépve
semmi más nem rörténne; mintha a sors,
mely felhalmozódik bennük magasra,
kővé vált volna, állandósággá,
nem AZ, mi lent, sötét utcán haladva  
úgy kapja nevét, hogy nem is vár rá,
s visel gyerekként zöld, s piros ruhát
és boltostól kapott olcsó kötényt hord.
Születés volt, mi az alapokban forrt,
és erő, növekvés, törekvés is volt,
s szeretetet, kenyeret, bort talált,
s bejáratukban szerelmi panasz szólt.
Órautéssel az élet habozott,
és sok torony, melyben lemondás tarolt,
nem serkedt tovább, ott volt a halál.

1906.7.1., Párizs