Zweig , Stefan: Remeteség dala (Lied des Einsiedels Magyar nyelven)

Wie seltsam hat sich dies gewendet,
Daß aller Wege wirrer Sinn
Vor dieser schmalen Tür geendet
Und ich dabei so selig bin!

Der stummen Sterne reine Nähe
Weht mich mit ihrem Zauber an
Und hat der Erde Lust und Wehe
Von meinen Stunden abgetan.

Der süße Atem meiner Geige
Füllt nun mit Gnade mein Gemach,
Und so ich mich dem Abend neige,
Wird Gottes Stimme in mir wach.

Wie seltsam hat sich dies gewendet,
Daß aller Wege wirrer Sinn
Vor dieser schmalen Tür geendet
Und ich dabei so selig bin,

Und von der Welt nur dies begehre,
Die weißen Wolken anzusehn,
Die lächelnd, über Schmerz und Schwere,
Von Gott hin zu den Menschen gehn.

Mily furcsán tette, sors, szeszélyed,
Hogy kacskaringós zsúfoltság
Épp keskeny ajtómnál ért véget,
S belém kapott a boldogság!

Néma csillagok közelsége
Fújja rám a varázslatát,
És Földnek fájdalma és kéje
óráimat nem hatja át.

Hegedűm sóhajt édes hangon,
kegyelemmel telt e kis lak,
És ahogy az est felé hajlom,
Kél bennem az isteni hang.

Mily furcsán tette, sors, szeszélyed,
Hogy kacskaringós zsúfoltság
Épp keskeny ajtómnál ért véget,
S belém kapott a boldogság,

És világtól azt kívánhatom,
csak fehér felhők legyenek,
Kik mosolyogva búbánaton
Istentől emberhez mennek.