Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hughes, Ted: Epiphany

Hughes, Ted portréja

Epiphany (Angol)

London. The grimy lilac softness

Of an April evening. Me

Walking over Chalk Farm Bridge

On my way to the tube station.

A new father – slightly light-headed

With the lack of sleep and the novelty.

Next, this young fellow coming towards me.

 

I glanced at him for the first time as I passed him

Because I noticed (I couldn't believe it)

What I'd been ignoring.

 

Not the bulge of a small animal

Buttoned into the top of his jacket

The way colliers used to wear their whippets –

But its actual face. Eyes reaching out

Trying to catch my eyes – so familiar!

The huge ears, the pinched, urchin expression –

The wild confronting stare, pushed through fear,

 

Between the jacket lapels.

    'It's a fox-cub!'

I heard my own surprise as I stopped.

He stopped. 'Where did you get it? What

Are you going to do with it?'

    A fox-cub

On the hump of Chalk Farm Bridge!

 

'You can have him for a pound.' 'But

Where did you find it? What will you do with it?'

'Oh, somebody'll buy him. Cheap enough

At a pound.' And a grin.

    What I was thinking

Was – what would you think? How would we fit it

Into our crate of space? With the baby?

What would you make of its old smell

And its mannerless energy?

And as it grew up and began to enjoy itself

What would we do with an unpredictable,

Powerful, bounding fox?

The long-mouthed, flashing temperament?

That necessary nightly twenty miles

And that vast hunger for everything beyond us?

How would we cope with its cosmic derangements

Whenever we moved?

 

The little fox peered past me at other folks,

At this one and at that one, then at me.

Good luck was all it needed.

Already past the kittenish

But the eyes still small,

Round, orphaned-looking, woebegone

As if with weeping. Bereft

Of the blue milk, the toys of feather and fur,

The den life's happy dark. And the huge whisper

Of the constellations

Out of which Mother had always returned.

My thoughts felt like big, ignorant hounds

Circling and sniffing around him.

   Then I walked on

As if out of my own life.

I let that fox-cub go. I tossed it back

Into the future

Of a fox-cub in London and I hurried

Straight on and dived as if escaping

Into the Underground. If I had paid,

If I had paid that pound and turned back

To you, with that armful of fox –

 

If I had grasped that whatever comes with a fox

Is what tests a marriage and proves it a marriage –

I would not have failed the test. Would you have failed it?

But I failed. Our marriage had failed.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.guardian.co.uk

Epifánia (Magyar)

London. Koszlott lila,

Lágy áprilisi este. Épp

A Chalk Farm hídon át

Vitt utam a metró felé.

Friss apa - kissé kába voltam

A kevés alvás és az új helyzet miatt.

Egyszer csak jön felém egy fiatal srác.

 

Már mellém ért, amire odanéztem,

Mert feltűnt (alig hittem el),

Amit addig nem vettem észre.

 

Nem a dudorodó kis állat

A rágombolt kabát alatt,

Mint a lámpa a vájárkabátban,

Hanem a pofája. Fürkésző szeme, ahogy

Elkapta az enyémet - ezt ismertem!

Nagy füle, lopott, ravasz tekintete -

Ez a félelmen át is vad, kihívó nézés

 

Ott a két hajtóka közt.

                            "Rókakölyök!"

Hallottam döbbent hangom, és megálltam.

Megállt a srác is. "Hol szerezte? És

Most mit csinál vele?"

                              Rókakölyök

A Chalk Farm híd tetején.

 

"Egy fontért megkaphatja." "De hát

Hol találta? Mit akar vele csinálni?"

"Á, megveszi valaki. Olcsó,

Csak egy font." És vigyorog.

                              Azon tűnődtem:

Mit szólnál hozzá te? Hogy illesztenénk

Szűkös terünkbe? A babával együtt?

Mit kezdenél erős szagával,

Neveletlen energiáival?

És ha megnő és viháncolni kezd,

Hova tennénk egy kiszámíthatatlan

Izmos, ugráló rókát?

Hosszú nyelvű, villódzó jellemét?

Éjjel a betevő húsz mérföldjeit?

Feneketlen éhségét, amit át se látunk?

Hogy bírnánk kozmikus zavarával,

Valahányszor költözünk?

 

A kisróka megnézett másokat is,

Ezt is, azt is, aztán engem megint.

Csak szerencséje lenne:

Nem volt már bolyhos kölyök,

De a szeme apró,

Kerek, árvanézésű, keserves,

Mintha sírna. Oda volt

A kék tej, a tollas-szőrös viháncolás.

Az odú boldog sötétje. A konstellációk

Hatalmas sustorgása,

Ahonnan mindig megjött az Anya.

Gondolataim, mint nagy, tudatlan kopók

Köröztek, szaglásztak fölötte.

                                  Továbbmentem,

De akár az életemből.

Visszadobtam

Egy rókakölyköt

Londoni jövőjébe, menekültem

Talán a föld alá. Ha fizetek,

Ha megfizetem a fontot, és visszajövök

Hozzád egy nyaláb rókával -

 

Ha felfogom, hogy bármit hoz egy róka,

Az lesz a házasság próbaköve, bizonyítéka -

Nem bukom meg a vizsgán. Te megbuktál volna?

De megbuktam. A házasságunk megbukott.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.inaplo.hu/nv

minimap