Longley, Michael: Caravan

A rickety chimney suggests
The diminutive stove,
Children perhaps, the pots
And pans adding up to love –

So much concentrated under
The low roof, the windows
Shuttered against snow and wind,
That you would be magnified

(If you were there) by the dark,
Wearing it like an apron
And revolving in your hands
As weather in a glass dome,

The blizzard, the day beyond
And - tiny, barely in focus -
Me disappearing out of view
On probably the only horse,

Cantering off to the right
To collect the week's groceries,
Or to be gone for good
Having drawn across my eyes

Like a curtain all that light
And the snow, my history
Stiffening with the tea towels
Hung outside the door to dry.

Rozoga kémény ígér benn
Aprócska tűzhelyet,
Faliáldás tányért-serpenyőt,
Szemfény gyerekeket –

Minden úgy tömörül, rajta
Az alacsony tető, zárva
Ajtó-ablak szél s hó ellen,
Kinagyítana meghidd

(Ha ott lennél) a sötét,
Kötényét viselnéd, és
Forgatnád a kezed közt,
Mint jós-üvegbe zárva

A huzatos időjárást,
A nap-túlját, meg - épp csak
Egy középpont, tovaindulva
Engem, talán az egyetlen

Lovat kézzel lovagolva,
Heti zöldségért mennék,
Vagy mert Örökre tűnnék,
El, el innen, szememre

Mind a fényt, függönye lenne,
S a hó, históriám, kinn
Lebegne, megdermedne
Teás kendők közt, egyre.