Jääskeläinen, Markus: [A kiadó karácsonyi ünnepségein ébredtem rá, hogy az irodalom] ([Kustantajan pikkujouluissa tajusin että kirjallisuus] Magyar nyelven)
|
[Kustantajan pikkujouluissa tajusin että kirjallisuus] (Finn)Kustantajan pikkujouluissa tajusin että kirjallisuus – se mitä olemme oppineet rakastamaan – on puhetta jota harvat kuulevat. Se karkaa huomaamatta suusta kuin valkoinen poutapilvi, kohoaa päiden yläpuolelle, jää katonrajaan leijumaan. Kirjoituspöydät, kirjahyllyt, paperit, kumilenkit, viattomat muovitaskut: pidättävät henkeään, odottavat sadetta, hetken hiljaisuutta. Mutta kukaan ei kilistä. Ihmiset seisovat tiiviissä ryhmissä, pistelevät haarukkaa lihaviipaleisiin, kietovat sormet lasisen jalan ympärille. He ovat tulleet pitkältä matkalta – kuka minnekin – nähdäkseen toisensa, talon joka pukee heidän sanattomuutensa läpinäkymättömiin, lämpimiin vaatteisiin. He puhuvat toisilleen kuin vanhoille, unohtuneille ystäville, muistuttavat yhteisestä tehtävästä.
|
[A kiadó karácsonyi ünnepségein ébredtem rá, hogy az irodalom] (Magyar)A kiadó karácsonyi ünnepségein ébredtem rá, hogy az irodalom – amit megtanultunk szeretni – beszéd, melyet kevesen hallanak. Észrevétlen szökik ki a szájból, akár egy fehér bárányfelhő, felszáll a fejek fölé, s a plafonon lebeg tovább. Íróasztalok, könyvespolcok, papírlapok, ártatlan nájlondossziék: lélegzet- visszafojtva várják az esőt, a pillanat csendjét. De senki sem koccint. Kis csoportokban állnak, villájukat szurkálják a hússzeletekbe, egybefonódó ujjak a pohártalpak körül. Hosszú útról érkeztek - ki hová - hogy lássák egymást, a házat, mely szótlanságukat átláthatatlan, meleg ruhákba öltözteti. Úgy beszélnek egymással, ahogy régi, elfeledett barátok, idézik fel közös dolgaikat.
|