Békássy Helén: Erdőben

E régi tölgyek rejtett sűrűjében,

Hol árnyat ád a lomb, és dalt a fészek —

Sok csendes órát — álmodozva ébren —

Elheverészek.

Nemrég a nagy világ zajgott köröttem,

Kiséröm volt sok édes, büszke álom, —

De vissza tértem ide szárnyszegetten . . .

Pihenni vágyom!

Itt gerle búg, madár szól lágyan, tisztán,,

Fűt, fát megérint a tavasznak ujja.

S a szív remélni kezd, hogy majd ő is tán

Szerethet újra.

Halkan szivem — közéig az est, már csend ül

A lombokon, — nem kezd madár se dalba,

Ne álmodj' te tavaszrul, szerelemrül —

Meg vagy te halva!