Barcsay Ábrahám: A Poétákhoz

Papiroson ugró rendek koholói,

Addig nem lehettek nemzet tanítói,

Míglen egy vagy más láb nyűgözvén versetek,

Fülnek tetsző hangtól üres éneketek.

**

Hát a szív hol vagyon? szökéssel nem nyerik,

Ámbár a battutát sorok-ütve verik.

Ha a képzelődés ragyogó tűkörét

Félretesszük s a hang hódító műszerét;

***

Apolló kórusát hiába dicsérjük,

S Parnasszus tetejét haszontalan mérjük,

Mert a természetben, ami erőltetett,

Kivált ember előtt kedvet nem nyerhetett.

Auf dem Papier springenden Ordnern Urgestein

ihr könnt so lang nicht die Lehrer der Nation sein,

solang euer Gedicht, ein fremder Fussstapfen-Zwang

die Lieder sind leer von deinem eigenen Klang.

***

Wo ist also das Herz? Mit der Flucht gewinnt man nicht,

obwohl mit dem Taktstock, so oft geschlagen wird.

Weg ist der brillante Spiegel der Fantasie,

das Instrument der Klangeroberung wirkt es nie;

***

Wir preisen es vergeblich, des Apollos Chor

und die Spitze des Parnass zu messen, ist Tor,

denn alles, was in der Natur erzwungen wird,

vor gelehrten Person, nie einer Gunst gewinnt.