Fehér Géza: A nap

Elmélkedem, gondolkozom,

Órákon át kicsiny szobámban,

Mialatt fényt hullat reám

S emészti életét a lámpa.

E fényt a nap adja neki,

Mely immár nem lobog az égen,

A nap, mely jót tesz akkor is,

Mikor leszállt pihenni régen.

Lelkemnek tiszta lángjai,

Ha én már pihenőre szálltam:

Fogtok-e ti ragyogni majd?

Túlélitek-e hamvadásom?

S mint napsugárt a lámpafény

Szobámban új életre kelti:

Poromból, a halál után,

Fog-e új élet fénye kelni?

Lesz-e egy-egy rokonkebel,

Kire e fény hint hű világot?

Ki megtalálja benne majd

És üdvözli a napvilágot?