Hajnal Éva: God with Glasses (Szemüveges Isten Angol nyelven)

Nem hiszem, hogy van arca,

bár sohasem lehet tudni.

Hat és fél éves koromban volt arca.*

Akkor úgy láttam, ősz hajú, szakállas férfi,

aki mindent tud rólam és mindig mosolyog.

Mezítláb jár,

fehér vászon köntöst visel és szemüveget hord.

Ez a legfurább.

A szemüveg.

Talán a Mikulással tévesztettem össze,

de már nem tudom.

Vagy a kedves öregúrral, aki a szomszédban lakott

és naphosszat verseket olvasott.

Ferlinghettit, Whitmant tőle hallottam először.

Kellemes, mélybarna hangja volt.

Vers lakott a szemében,

mint annak a színésznek, akinek a neve most nem jut eszembe.

Amikor rám nézett, az mindig olyan volt, mint egy költemény.

Semmiben nem hasonlított ugyan a szemüveges Istenre,

most mégis róla gondolkozom.

Szerintem a versek miatt.

Isten olyan közel van, mint a mennyezet.*

Most akár meg is érinthetném az arcát.

*Anne Sexton: Eleanor Boylannek, mikor a Jóistennel beszél c. verséből

Though no one can ever know,

I don't think he has a face.

He had a face when I was six and a half.*

Then I saw him as a grey-haired, bearded man,

who always knows everything about me, and always smiles.

He walks barefoot,

wears white garment and has glasses.

The strangest of all.

The glasses.

I might have mistaken him for Santa,

but I’m not sure.

Or for the kind old man living next door,

who kept reading poems all day long.

I heard Ferlinghetti, Whitman first from him.

He had a brown voice.

Poems dwelt in his eyes,

like in the actor’s, whose name I can’t remember now.

When he looked at me, it was always like poetry.

Though he was not at all like the God with glasses,

I still keep thinking of him now.

I guess it’s because of the poems.

God is as close as the ceiling.*

I might as well touch his face now.

* From Anne Sexton: For Eleanor Boylan Talking with God