Hartal Paul: Múlt és Jelen

Régmúlt napok

csendesen göndörödnek

szellősen gyűrődnek évekké nyúlnak 

majd visszavonulnak elrejtőzni

a keringő bolygók

elliptikus pályái mögött

A napokból éjszakák lesznek

s megváltoznak

mint a hernyók

vagy mint némely varangy

rezgéseket észlelö

kocsonyás petéi 

És aztán elvitorláznak

a napszéllel nyugodtan

távoli helyekre az űrben

a messzi galaxisokhoz

tele csillogó csillagokkal

De a lüktető szív

görbületlen égbboltjain

a szökevény örömök

s az élet kisértő bánatjai között

a kortalan órák 

szivárvány faliórái alatt

az elmúlt napok

varázs lámpái ragyognak

És míg a történelem

nyugtalanul kanyarog

a gyulékony folyó

habos áradata mentén

ömlik az örök most

a meg nem szeliditett emlékezés.

Bygone days silently curl

Fold in airy yesteryears 

They retreat to hide 

Behind the elliptic orbits

Of the revolving planets

The days become nights

And they change 

Like caterpillars 

Or like gelatinous eggs

Of some toads

That detect vibrations

And then they quietly sail 

With the solar wind

To distant places in space

To remote galaxies

Filled with shimmering stars.

But in the uncurved spheres 

Of the pulsating heart

Amid the fugitive joys 

And haunting sorrows of life

The magic lanterns 

Of bygone days glow

Under the rainbow clocks 

Of ageless hours

And while history

Restlessly meanders

On the foamy stream 

Of its inflammable river

Flows the Eternal Now

Of untamed remembrance.