Jóna Dávid: koldus az éjben

az álmom néha magához kéret,

a száműzött remény érvei jók,

az ösztönöknek szép elégtétel,

a kikötőt felejtő búvárhajók

mázsás hitének dől be a rítus,

levét ereszti, ha szorít a prés,

ujjbegy ha néha porba is rajzol,

átmenet lesz, nem megérkezés

koldus zsebében ott lesz a holnap,

miközben gyötri a penészes múlt,

virrasztott szemnek hideg a reggel,

árnyékot látott, hát utánanyúlt

megszokást féltő voltaképp ember

törékenységét védi a csend,

homokba ásott fejjel nem hallja

a vétkező múltat, mi jelent teremt

kőpadlón koccan az üres pohár,

tompa magány, ha alámerül,

itt hagyott mondat ránt le a mélybe,

s a kobaltkék éjben ellenszegül

a nyugalom csikkjét tapossa más is,

parazsát veszti az élet megint,

fekszik a földön a kidobott lélek,

káromkodik egyet, s megint beint

kidobott paplan, zacskó a zoknin,

kartonra feküdt újra az est,

rongyos felhők alatt a város,

koldus a lélek, koldus a test

my dream sometimes calls out to see me,

the reasons for outcast prospects are good,

what a great satisfaction for the instincts

are submarines forgetting the seaport

rituals yield to their tons-of-weight faith,

juice keeps trickling if squeezed by the press,

in case a finger draws lines in the dust,

it isn’t arrival, transition at best

in a beggar’s pocket tomorrow’s hidden,

as he’s tormented by the moldy past,

morning is cold for sleepless eyes awake,

they saw some shadow, tried to fetch it fast

fears for routine, human he might as well be

whose frailty is protected by stillness

his head is buried in sand so he can’t hear

the past with its sins creating present

empty glass clinks on the floor of stone,

blunted loneliness if he submerges,

the words left here drag you down in the abyss

and then in cobalt-blue night they will resist

others also trample on the fag of calmness,

life tends to lose its glow once again,

on the ground there lies the cast-away soul,

mumbles a curse, then flips the bird now again

discarded thick blanket, plastic bag on socks,

night again drops off on some cardboard behold,

the city lies here under ragged clouds,

beggar is the body, beggar is the soul.