Nagyon fáj (Magyar)
Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)
amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.
Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -
ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.
Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.
Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!
És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.
Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.
Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,
hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.
A kultúra
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -
de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?
A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.
De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.
Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.
Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.
Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.
Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.
Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.
Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.
Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -
s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.
Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett
kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket. | Az idézet forrása | http://mek.niif.hu |
 |
|
Doare tare (Román)
Om și sine,
de moartea-n pândire,
(ca un șoricuț speriat-n gaură)
când te arde,
deja, fugi la doamne,
sub brațe, poală, aură.
Momeală,
nu pofta-n calda poală,
te împinge, chiar cutuma ‒
cazi-n brațe,
dacă, e la patru ace,
până când, pălește gura.
Dublă povară,
iubind, dublă comoară.
Care, iubind pereche n-are,
e fără țară,
sărmană, ca o fiară,
ce nevoile își face.
Alt refugiu
nu avem; deși cuțitul
ții spre mamă, tu, cel bravu'!
Și vezi, e
femeie, cu istețime,
însă, pe mine nu m-a vrut.
Așa n-am loc
printre vii. În cap am zgomot,
gândul, chinul, bine ornate;
cum la pruncă,
sunătoarele sună,
când, cu mână sunt scuturate.
Ce să faci
pro și contra, decât să taci?
N-am rușine, dacă văd-n iris,
va fi impins
de lume, cel ce e atins
de Soare, îngrozit de vis.
Oh, cultură,
mă dezbracă de vechitură,
ce, arunc jos, în amorul vesel ‒
cum ar vrea,
să mă vadă moartea,
aruncat, suferind singurel?
Bebelușa
suferă, ca și mămuca.
Pe chin alină smerenia.
Deși, mie
bani vin din jeluire
și mă va găsi infamia.
Ajutați!
Voi băieți, holbați
ochii, ea se crede mare.
Cei curați,
sub cizme zbierați
și spuneți-i: Doare tare.
Câinilor,
fiți victimele roților
și urlați-i: Doare tare.
Femei,
avortați, purtând poveri,
și plângeți-i: Doare tare.
Cei întregi,
cădeți, vă spargeți
și molfăiți-i: Doare tare.
Bărbăței,
smulgându-vă pentru femei,
nu încetați: Doare tare.
Cai, tauri,
ca, la jug, să fiți buni,
la castrat, urlați: Doare tare.
Pești muți,
s-aveți cârlig sub ghețuși
și căscați-vă: Doare tare.
Cei vii,
tremurând de agitații,
să vă ardă casa, gardul, peisaje ‒
și lângă pat,
tăciunoasă, când a dormitat,
lătrați cu mine: Doare tare.
Tot s-audă.
A refuzat, ce laudă.
Și-a retras din orgoliu
de la om-n sine,
cel viu în pribegie,
ultimul său refugiu.
1936
|
![[Video]](https://www.magyarulbabelben.net/images/movies.png "Video!"){kind=small}
