Juhász Gyula: Der heilige ungarische Fluss (A szent magyar folyó Német nyelven)

A magyar nap vígan süt az égen,

Csöndes álom szunnyad a vidéken.

Nyári áldás a boldog határban,

Tisza vize folydogál magában,

Tiszavirág kedve pillangója,

Ez a Tisza örömünk folyója.

Néha duhaj, fájó kedve támad,

Fölveti a mély, keserű bánat,

Ősi bú ez: féktelen és szittya,

Szíve vérét amely fölszakítja

S árvaságát világgá dalolja,

Ez a Tisza bánatunk folyója.

Szép a Rajna, Loreley folyója,

Német nagyság hű oltalmazója,

Szép a Szajna, Párizs tükrözője,

Méla Volga orosz bú szülője,

De míg bennünk lélek él és nóta,

Tisza lesz a magyarok folyója.

Ballagdáló, mint a magyar ember,

Aki nézi csöndes szerelemmel,

Örök áldást áraszt szerteszéjjel,

Ó de néha bilincseket tépdel

S úgy zúg, mint a forradalmi nóta,

Ez a Tisza Petőfi folyója!

Termő nyáron elmereng a tájon,

Körülnéz a kis magyar világon.

Harmonika szól fölötte halkan

Árvaságos, öreg magyar dallam.

Félig sírva, félig mosolyogva,

Ez a Tisza Tömörkény folyója.

Sziget táján oroszokra gondol,

Szerencs mellett kuruckodva tombol,

Szeged néki fájó, komoly emlék,

Zentán zengi magyarok győzelmét.

S déli végén hattyúként dalolva

Révbe hal a magyarok folyója.

Die Ungarn Sonne scheint froh am Himmel,

auf dem Land schlummert ein stiller Fimmel.

Sommersegen an dem glücklichen Land,

das Theiss Wasser plätschert dahin am Sand,

das ist Theiss Blütens Stimmungsschmetterling,

dem Fluss Theiss, das fröhlichste Sonderling.

Manchmal, wenn ihn die schlechte Laune packt,

in die tiefe, bittere Trauer sackt,

das ist eine uralte Traurigkeit,

das Blut seines Herzens, das es aufreisst,

und er singt der Welt seine Laune vor,

das ist Theiss, sie ist unser Trauerchor.

Schön ist der Rhein, der Fluss von Loreley,

treuer Beschützer der deutschen Vogtei,

Seine ist schön, der Spiegel von Paris,

verträumte Wolga langsam und traurig,

doch solange die Seele ‘d ein Lied haben,

die Theiss wird der Fluss der Ungarn bleiben.

Ein Wandergeist, wie der Ungar ist,

wer alles mit verträumter Liebe sieht,

verbreitet ringsum ewigen Segen,

aber auch oft zerreisst die Handschellen,

und es dröhnt wie ein rebellischer Sieg,

das ist der Fluss Theiss von Petőfis Lied.

Schaut verträumt im fruchttragenden Sommer,

von kleinem ungarischen Welt kommt er.

Ein Akkordeon spielt über ihn sanft,

ein verwaister, alter Hofmusikant.

Leise, halb weinend und auch halb lächelnd,

dieser Fluss Tisza in Tömörkény Feld.

Rund um den Sziget denkt er an Russen,

neben Szerencs muss er tobend husten,

an Szeged eine schöne Erinnerung,

an Zenta singt den Sieg der Entbindung.

Und unten am Süden singt wie ein Schwan,

der Fluss, der Ungarn stirbt dort ganz allein.