Móra Ferenc: Abendgebet (Esti imádság Német nyelven)

A háborús gyermekszobában

Ki fényesebb vagy, mint a csillagok

S oly nagy, amilyen kicsi én vagyok,

Én nem tudom, mi az a háború,

De látom, hogy mindenki szomorú.

A katonák dolgát se értem én,

Csak a könyűt édes szülőm szemén

És reszketek, mint a fiókmadár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Hogy miért bocsájtottad szabadon,

Szent akaratod én nem kutatom -

De ládd, azóta meghalt a derű,

A kenyerünknek íze keserű,

Még a kakas-szós hajnal is setét,

Hallgatni félek este a mesét,

Álmomba mindig ég a babavár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Térdelve kérlek, szóm zokon ne vedd,

Hisz hogy szállhassak pörbe én veled:

De fű, de fa, de sok madárhalott,

Jó isten, téged mivel bánthatott?

S örömed abba néked lehet-e,

Hogy árvával van a világ tele,

Ki azt se tudja, hogy ő árva már? -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Ki ott villámlasz a kardok hegyén,

Mint a nagyoktól sokszor hallom én,

Az emberszívbe költözz már bele -

Az istennek csak ott lehet helye.

Nőjjön virág a holtak sírjain,

Az élőnek ne légyen élte kín,

Áldva nézzen föl rád a földhatár -

Uram, a háborút parancsold vissza már!

1916

Im Kriegskinderzimmer

Du bist glanzvoller als das Sternenlicht

und so groß, irgendwie so klein wie ich,

ich weiß es auch nicht, was heisst das Wort Krieg,

doch ich sehe, dass alle sind, traurig.

Verstehe das Geschäft der Soldaten nicht.

Nur dass an Mutters Augen tränen sind,

‘d zittere wie das Vöglein auf den Erden:

Mein Herr Befehl es: Der Krieg soll beendet werden!

Warum hast du es nur freigelassen

deinen heiligen Willen verblassen,

doch sieh, seitdem ist die Frohmut gestorben,

unser Brot schmeckt bitter und verdorben,

Sogar das Hahn-Krähen morgens ist dunkel,

ich habe Angst, ins Märchen zu versunken,

in meinen Traum die Puppen schlösse brennen:

Mein Herr Befehl es: Der Krieg soll beendet werden!

Kniend bitte ich dich, versteh mich nicht falsch,

wie könnte ich auch, ich will auch kein Krach;

das Gras, das Baum und das viele Vögeln,

mein Gott, die wollten dich nie vermöbeln?

Und kann deine Freude darin liegen,

dieser Welt nur mit Waisen besiedeln,

die nicht wissen, dass auch als Waisen enden,

mein Herr Befehl es: Der Krieg soll beendet werden!

Wer dort blitzt auf dem Berg am Schwertspitz,

wie von Erwachsenen höre, erhitzt,

zieh endlich um, in das menschliche Herz –

Gott hat dort immer auf einen Platz recht.

Sollen Blumen auf den Gräbern wachsen,

lass die Lebenden darum nicht leiden,

hüte für die Menschen die Landesgrenzen:

Mein Herr Befehl es: Der Krieg soll beendet werden.