Oláh Tamás: Tánc

Csípők rezdüléseit
a sűrű, részegítő
testek közelségét,
a kiéheztetett mozdulatok mohóságát,
az eleven ujjak áramát magadon érezve,
a tekintetek lézersugarával
követve a ringatózó csodákat,
táncolsz, táncolsz
a forgás sámán-révületében,

mohó állatként vonod magadhoz partnered,
bámulod üres-ablakszeme fehérjéjét,
csontig szorítod kezét,
átfogod
zsákmányként rabul ejtett derekát,
nem akarsz mást
csak ölelni, öleln;

a szüntelenül ömlő dob-orkán
színes csíkokra hasítja a
a forgó gömbvillám sugarait,
zöld, vörös, sárga vonalak
vetülnek arcodra;

tiltón is engedő combok között lépdelsz,
kacagó lábak, bokák, térdek
szövedéke vesz körbe,
a vágy ájult szemek
sötét bogarában szűkül össze,
a szétnyíló gyógyító ajkak között
fogak villognak,
futkos rajtad a hevítő izgalom,
ruhát szaggat az akarat,
a bűvös elme hallgat,
egy lépés balra, kettő jobbra,
a pár egymástól messze perdül,
a vonzalom egybetartó kötele
a végső határig feszül;
 
hiányzó billentyűkkel írt dallamok,
ziháló, rekedt hangok sebeket vágva
száguldanak,
a ritmus kiszakadt zablákkal
vágtat a megízlelt halhatatlanság felé,
és a húrok rabságából kiszabaduló
gitárfutamok zászlókat lobogtatnak,
pereg a dob,
mély hangon bömböl a szaxofon,
és egy klarinét segítségért kiált;

nincs más csak tánc;

sóhajok, nyögések,
gyűrött ruhák hullnak,
csókkal borított bódult testek,
egymásba keveredő
szorongató húsok,
sós, édes ízek...

….és az engedelmes lábak,
az igen ütemében,
egészen a végső fáradásig,
míg síri humusszá nem dagasztják
a hamvadó parazsat, 
ropják a tűzvarázs táncát.

Il sussulto dei fianchi,
l’ inebriante, densa
vicinanza dei corpi,
l’avidità dei movimenti  affamati,
sentendo la corrente delle dita briose addosso,
seguendo questa meraviglia ondeggiante
con raggi laser degli sguardi,
balli, balli
in trance del volteggio sciamanico,

stringi la tua compagna come un avido animale,
contempli il bianco dei suoi occhi,
stringi la sua mano sino a farle male,
come una preda
tieni abbracciata la sua vite,
e non desideri altro
che stare avvinti, avvinti;

il suono del tamburo che si riversa incessante
lacera a strisce
i raggi del fulmine globulare,
sul tuo viso si proiettano
linee verdi, rosse, gialle;

avanzi tra le pur titubanti ma cedevoli cosce,
ti circondano grovigli
di piedi ridenti, ginocchia e caviglie,
la voluttà si restringe
nelle pupille languide,
i denti brillano
tra le dischiuse labbra balsamiche,
ti scorre addosso l’infuocata eccitazione,
la volontà straccia le vesti,
e tace incantata la mente,
un passo a sinistra, due a destra,
piroettando lontano la coppia si diverge,
la corda dell’attrazione che unisce
è tesa al limite,

melodie scritte con tasti mancanti,
scorrono trafelate voci rauche
aprendo ferite,
il ritmo galoppa senza freni
verso l’assaporata immortalità,
le fughe della chitarra
liberate dalle corde sventolano vessilli,
rulla il tamburo,
il sassofono ruggisce a voce profonda,
il clarinetto è un grido d’aiuto;

non v’è alto solo la danza;

sospiri, gemiti,
cascano le vesti sgualcite,
corpi storditi dai baci ricoperti,
la carni soffocanti
tra di loro mischiati,
salati, dolci sapori…

… e al ritmo del si,
sino l’estrema stanchezza,
le gambe obbedienti
si scatenano nella danza della magia del fuoco,
finché trasformano le braci fumanti
in humus sepolcrale.