Petőfi István: Viele haben gefragt... (Sokan kérdezték Német nyelven)

Sokan kérdezték már tőlem:

"Petőfi az én testvérem?"

Büszkén feleltem meg erre:

"Én vagyok egyetlen öcscse."

Azt is mondták: "hogy nevemet

Mért nem magyarosítom meg?

Csináljak én is verseket,

Van bennem költői ihlet."

Nevem, ha megujítanám,

Haragudnék rám az apám;

Hogyha verseket csinálok,

Megölnek a kritikusok.

Költő lenni bár szép dolog,

De e vágyról én lemondok!...

Gyenge madár képzeletem,

Magasra nem röpíthetem.

Alant jár az a föld felett,

Elérheti minden gyerek;

Szárnyát szegnék, dobálnák is,

Megrugdalná a szamár is.

Állj ki, bátyám, te a síkra!...

Végzetünk könyvében írva

Hogy te a menny s földet bejárd,

Én reám vár tagló és bárd.

De ha lelked megvagdalják,

Szived vérben-agyban hagyják,

Bekötözöm sebeidet,

S fölmelegülsz szivem felett.

1845.

Viele haben mich schon gefragt:

"Ist Petőfi mein Bruder sei?"

Darauf ich als kleine Kuder:

"Ich bin sein einziger Bruder."

Sie sagten auch: "soll ich der Name

endlich mal magyarisieren.

Soll ich auch Gedichte schreiben

poetisch Intuition aneignen."

Wenn den Namen ändern würde

für den Vater keine Würde;

wenn ich Gedicht schreiben würde,

beim Kritiker grösste Hürde.

Dichter sein ist schöne Sache,

ich weiss es nicht, was ich mache!

Und mein armes Vogelphantom,

fliegt es so tief und monoton.

Es läuft auf der Erde ganz tief,

für jedes Kind ist wie ein Urtrieb;

Flügeln brechen, Steine werfen,

würde auch ein Esel treten.

Steh auf, Bruder, sei ein Waghals!

Geschrieben in das Buch Schicksals,

dass du Himmel ‘d Erde begehst,

ich werd' mit Fleischerbeil zerlegt.

Wenn dein’ Seele zerschnitten ist,

warten darauf, bis du tot bist,

werde deine Wunden heilen

‘d erwärmen unter der Leinen.