Petőfi Sándor: If god were to... (Ha az isten… Angol nyelven)

Ha az isten ekkép szólna hozzám:

"Fiam, én neked megengedem,

Hogy ugy halj meg, mint magadnak tetszik."

Erre kérném akkor istenem:

Legyen ősz, de szép, szelíd, derült ősz,

Sárga lombon fényes napsugár;

Sárga lomb közt zengje végdalát egy

A tavasztól elmaradt madár.

S valamint az őszi természetre

A halál jön észrevétlenül:

Énreám is így jőjön... csak akkor

Vegyem észre, ha mellettem ül.

Ekkor, mint a lombon a madárka,

Zengjem én is el végdalomat

Bűvös hangon, mely le a sziveknek

Fenekére s föl az égbe hat.

És ha vége a varázséneknek:

Ajkaimat egy csók zárja be,

A te csókod, szőke szép leány, te

Földi lények legdicsőbbike! -

De ha ezt nem engedné az isten,

Kérném akkor, hogy tavasz legyen,

Harc tavasza, hol rózsák teremnek,

Véres rózsák, férfikebleken.

S lelkesítve zengjenek a harcok

Csalogányai, a trombiták,

Ott legyek, s az én szivemből szinte

Nőjön egy halálos vérvirág.

S ha ledőlök ekkor paripámról:

Ajkaimat egy csók zárja be,

A te csókod, te szép szabadság, te

Égi lények legdicsőbbike!

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között

If god were to speak to me as such:

"Son, I hereby permit that you may

Die in the manner of your choosing."

I would in kind implore him and say:

Let it be fall, mild, gentle, crisp fall,

On amber treetops, bright sunshine;

Amid amber treetops, let a bird trill

Its last song of the bygone springtime.

And as death creeps up on autumn’s

Wilderness, imperceptibly:

Let it sneak up on me... so I notice

Only when it’s sitting next to me.

And then, let me sing my final song,

As a bird might, in the canopy,

Voice that stirs to the depths of hearts

And to Heaven’s heights, enchantingly.

The magical song, once concluded:

May my lips be sealed with a kiss,

Your kiss, fair, golden maiden, thee,

Among Earth’s beings, most glorious.

Or, if god could not grant me this,

Let it be spring, I would ask, then,

Spring of wartime in which roses grow,

Bloody roses, from the bosoms of men.

Let the trumpets, those harbingers

Of battle resound, loud, emboldened,

May that I be there, and from my heart

Let that blood-flower also ascend.

And if I must fall from my steed:

May my lips be sealed with a kiss,

Your kiss, noble liberty, thee,

Of Heaven’s beings, most glorious.