Reviczky Gyula: Petőfi él

Petőfi él! De nem mint hiszitek,

Nem mint bágyadt tekintetű öreg.

A kor arczára nem vésett redőt,

Fehér hajjal ne képzeljétek őt.

Fejét fenhordja most is; szeme fényes;

Oly fiatal még: csak huszonhat éves!

Petőfi él! De nem volt soha rab.

Ne higyjétek, nem hord ő lánczokat!

Kard van kezében, ajkán harczi dal;

Előre száguld mint a bősz vihar,

És túlharsogja az ágyúk morajját

Szent himnusza, egy szó: Világszabadság!

Petőfi él! Lánglelke fenviraszt.

Vénség, halál sohasem érik azt.

Lázas szivével, ifjan, szabadon

Él és fog élni, édes magyarom.

Lesz trónok és országok pusztulása; -

De az ő sírja még se lesz megásva!

(Arra az álhírre, hogy Petőfi a szibériai ólombányákban raboskodik. 1877.)

Petőfi lebt! Doch nicht so, wie du denkst,

nicht wie ein grauäugige alter Mensch,

es gibt keine Falten in sein Gesicht,

und weiße Haare hat er auch noch nicht.

Den Kopf hält er hoch und die Augen hell;

ist noch jung, erst sechsundzwanzig ist er!

Petőfi lebt! Doch er war nie Häftling.

Glaubt ihr es nicht, er trägt keinen Fussring!

Mit Schwert in der Hand, Schlachtlied auf Lippen;

wie ein tobender Sturm vorwärts flippt er,

übertönt das Donnern der Kanonen,

seine Hymne, ein Wort: Weltvisionen!

Petőfi lebt! Seine Flam'mseele rast.

Gebrechlichkeit, Tod hat immer gehasst.

Mit fiebrigem Herzen, jung und achtbar

er lebt ‘d wird leben, als der grösste Ungar.

Throne und Länder werden zerfallen; –

Doch sein Grab ist noch nicht ausgegraben!

(auf jener Falschmeldung hin, dass Petőfi in den sibirischen Bleiminen gefangen ist 1877.)