Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rigó Tibor: Mir ist kalt (Fázom én Német nyelven)


Vissza a fordító lapjára

Fázom én (Magyar)

vagy csupán a gyáva szívem remeg?

Úgy vacog rozsdás kosarában,

akár az

őszi szél cibálta sárguló falevelek.

Elmúlt hát, ez a nyaram is

 elbúcsúzni a póznára kiült már a sok cikázó fecske

nekem olyanok így egyben

mint fekete aprócska gyöngyök

vékony cérna szálra felfűzve

csivitelő  daluktól megremeg valami itt bennem,

talán az út hív

amire mindig is vágytam

de soha el nem mentem

pedig valahová menni én örökké úgy vágytam.

A vérem hajtott volna talán?

De vándor botom nincsen,

házam van,nem rongyos cigány sátram

így csak egy helyben álltam,

pedig szárnyaltam én mindig képzeletben.

A nyárvégi esteken, mikor arany porral hintett be az alkony,

elszállnék én is  szárnyalnék vígan, szabadon,

mint ez a sok,aprócska vándor fecske.

Ám hová is menjen az ilyen

magam fajta

kinek már rég nincsen

sem anyja ,sem apja,

olykor vágyai szárnysuhogásától is félve megremeg.

Vissza is vágynék talán,

mikor az almafák karcsú ágai

apró rózsaszín szirmokat bontanak,

jönnék új tavaszt hirdetve

én is,

de lábaim gyengék,olykor már

meg is botlanak.

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaInternet

Mir ist kalt (Német)

oder zittert nur mein feiges Herz?

Er klappert in seinem rostigen Korb,

so wie das

Vergilbte Blätter, die vom Herbstwind verweht werden.

Nun, diese Sommer sind vorbei

viele Schwalben haben sich schon zum Abschied auf die Stange gesetzt

für mich sind sie zusammen so

wie winzig kleine schwarze Perlen 

auf dünnen Faden aufgefädelt

von eurem zwitschernden Gesang lässt etwas in mir erzittern,

vielleicht der Weg ruft

auf das ich immer gewartet habe

aber ich bin nie gegangen,

aber ich wollte schon immer irgendwo hingehen.

Könnte das, mein Blut gewesen sein?

Doch ich habe nicht mal ein Spazierstock,

ich habe ein Haus, kein zerlumptes Zigeunerzelt

also blieb ich hier stehengeblieben,

doch ich schwebte immer in meiner Fantasie.

Am Ende des Sommerabends, wenn das Zwielicht mit goldenem Staub mich berieselt hat

ich würde wegfliegen, ‘d würde glücklich und freischweben,

wie diese viele winzige wandernde Schwalbe.

Doc wohin soll, so eine hinfliegen

wie ich es bin,

wer eine schon lang her

weder Mutter noch Vater hat,

manchmal vor dem Rascheln ihrer Wünsche zittert er vor Angst.

Vielleicht wünschte ich wieder zurück,

wenn auf den schlanken Zweigen der Apfelbäume

kleine rosa Blütenblätter werden geöffnet,

würde neuen Frühling ankündigen

Ich auch,

doch meine Beine sind schwach, manchmal,

stolpern sie auch schon.



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap