Rigó Tibor: Mennyi ránc

Mennyi ránc mennyi torz vonás

ül már az arcomon

ismét a karácsony fénye közelít

miközben én

lassan kiégve elkopok

jön az örök csoda hogy a mulandót

vigasztalja

pedig ideje soha nincs hogy fényének dicsőségét felmagasztalja

mindig eljön hozzám a

kis ded

hogy gyógyitón

kezeit a sebhelyes szívem fölé rakja

közben az olvadó jéghegyek

mély karca

szemeim homályát gyertyaláng fényűvé mossa

elhiszem már hogy ereje kitart még

 ha az ünnep gyógyhatása már

bele is olvad a tavaszba

így nem leszek többé  önmagam

megláncolt rabja.