Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Tóth Krisztina: Babzsák

Tóth Krisztina portréja

Babzsák (Magyar)

Rendeltem százliternyi tölteléket.
A kis golyók rugalmassága csökken,
ahogy egymással folyton összeérnek
és megtörnek, mint a sejtek a bőrben.

Egyszer csak lent ültem már a földön
sajgó derékkel, pár tömött év után,
és azt gondoltam, ezt most még újratöltöm,
feszesítek a hasas, bő ruhán.

Három nap múlva meg is jött csomagban.
Figyelmeztettek, hogy kell majd valaki,
aki segít, hogy mellé ne folyassam,
a babzsák száját végig tartani.

Biztos nehéz, de mégse lehetetlen.
Lejött velem a fiam a garázsba,
és amíg én a huzatot leszedtem,
a töltelékről a madzagot levágta.

Vagy két órán át küzdöttünk, hiába.
Nagyon figyeltünk, mégse működött,
repült a műhó, alig jutott a zsákba,
szétterült lassan, mint a színházi köd.

Aztán lassacskán csak meglett a babzsák.
Aznap volt a huszadik szülinapja:
a fiam ingerülten nekilátott,
hogy még a huzatot is visszarakja.

Gyömöszöltük és húzkodtuk, miközben
várták már őt, de félúton megállt,
nyomorgattam az oldalát és nyögtem,
de a babzsák csak nem hagyta magát.

Végül neki már indulnia kellett,
üzent is később, hogy rendben odaért,
míg én a tömött huzatot törölgettem,
ahogy húsz éve a nővérek a vért.



FeltöltőVáradi József
Az idézet forrásahttps://tothkrisztina.hu/toth-krisztina-babzsak/

Bean Bag (Angol)

I ordered thirty gallons of new stuffing.
The little spheres lose their bounciness within
as they jostle around, constantly touching,
and break down, like the cells under your skin.

I suddenly found myself down on the floor,
after a few well-stuffed years, spine aching,
and figured, I’ll just fill it up once more
and stretch out the lumpy encasing.

Three days pass and my package arrives,
with a warning, that you certainly will
need help, to hold the bag open on two sides,
so you don’t spill the beans, as you fill.

Hard, no doubt, but impossible? Never.
My son came with me to the garage,
and as I was removing the cover,
he set about, the new filling to dislodge.

We struggled for hours, to no avail.
We were careful, yet we mainly missed
the bag, foamy pellets flying, epic fail,
settling all around us like theatrical mist.

And the bean bag filled up, little by little.
It happened to be his twentieth birthday:
My son, just a smidgen irritable,
continued, the encasing to overlay.

We kept cramming and shoving and tugging,
as he was running late, but stopped mid-flight,
I tried to shape the bag’s sides, groaning,
yet it persisted to put up a fight.

He had to get going now, without delay,
arrived safely, he texted to let me know,
while I wiped down the tightly stuffed overlay,
as the nurses wiped my blood, twenty years ago.



FeltöltőVáradi József
Az idézet forrásahttps://medium.com/literary-impulse/bean-bag-26f3b275aa59

minimap