Thurzó Lajos: Stimmung gegen Abend (Hangulat estefelé Német nyelven)

Fák levelén, arany szalmán

Hűs szél suhan finom nesszel.

Szivemre hullt szép hangulat

Megfogott és nem ereszt el.

Könnyű bilincs csörren rajtam,

Szabad vagyok — láncra verten,

Aranyával nap hinti be

Szemem, szám és szivem lelkem.

Rámnevetnek sor bokorból

Bab, borsó meg krumpli, lencse.

Fonál nyúlik, mint napsugár,

Végén pók csüng: jó szerencse.

Feszülő kék égi tájon

Gólya libeg lomha körrel.

Remegő kék bokor alján

Libánk motoz piros csőrrel.

Eső esett. Fa levelén

Nap sugara meg-megcsillan,

Hulló csöndben fürgén, puhán

Fecskék acél teste illan.

Föl az égre bár szállhatnék

Sok csodától lelkesülve

Csókot dobnék e világra

Felhő csipkés szélén ülve

Zengő kedvvel rádobolnék

Kéklő égi ablakokra,

S vidám szívvel ráköszönnék

A kifestő csillagokra.

Auf den Blättern und auf dem Stroh,

kühle Wind mit sanfter Brise.

Ganz stimmungsvoll ist auch das Herz,

lässt mich nicht los, der Baumriese.

Eine Schelle klingelt an mir,

ich bin so frei – gebunden fest,

die Sonne bestreut mich mit Gold,

die Augen, der Mund ‘d auch das Herz.

Aus den Büschen lachen mich an

Bohnen, Erbsen und die Linse.

Ein Faden spannt sich am Sonnenstrahl,

am Ende zum Glück eine Spinne.

An den blauen Landschaftshimmel,

ein Storch schwebt mit trägem Kreisen.

Am Fuss des zitternden Busches,

unsere Gans mit rotem Schnabel.

Es regnete. Auf dem Baumblatt

die Sonnenstrahlen blitzen auf,

schnell in sanft fallender Stille

stählernen Schwalben im Anlauf.

An den Himmeln würde fliegen,

begeistert von vielen Wundern,

ein Kuss an der Welt zuwerfen,

oben auf der Wolke sitzend.

Ich würde es gern zuwerfen

an den blauen Himmelsfenstern,

und ich will vom Herzen danken,

zum bunten Bild von den Sternen.