Ventadorn, Bernart de: Lo gens tems de pascor

Lo gens tems de pascor
ab la frescha verdor
nos adui folh'e flor,
de diversa color,
per que tuih amador
son gai e chantador
mas eu, que planh e plor,
c'us jois no m'a sabor.
 
Atotz me clam, senhor,
de midons e d'Amor,
c'aicist dui traidor,
car me fiav'en lor,
me fan viur' a dolor
per ben e per onor
c'ai faih a la gensor,
que no'm val ni·m acor.
 
Pen' e dolor e dan
n'ai agut, e n'ai gran,
mas sofert o ai tan.
No m'o tenh ad afan;
c'anc no vitz nulh aman,
melhs ames ses enjan,
qu'eu no·m vau ges chamjan
si com las domnas fan.
 
Lois fom amdui efan,
l'am ades e la blan;
e.s vai m'amors doblan
a chascu jorn del an.
E si no·m fai enan
amor e bel sembIan,
cant er velha·m deman
que l'aya bo talan.
 
Las! e viure que·m val,
s'eu no vei a jornal
mo fi joi natural
en leih, sotz fenestral
cors blanc tot atretal
com la neus a Nadal,
si c'amdui cominal
mezurem s'em egal?!
 
Anc no vitz drut leyal,
sordeis o aya sal,
qu'eu l'am d'amor coral,
ela·m ditz: "No m'en chal";
enans ditz que per al
no m'a ira mortal;
e si d'aisso' m vol mal,
pechat n'a criminal.
 
Be for' oimais sazos,
bela domna e pros,
que·m fos datz a rescos
en baizan guizardos,
si ja per als no fos,
mas car sui enveyos,
c'us bes val d'autres dos,
can per fors'es faihz dos.
 
Can vei vostras faissos.
e·ls bels olhs amoros,
be·m meravilh de vos
com etz de mal respos.
E sembla·m trassios,
can om par francs e bos
e pois es orgolhos
lai on es poderos.
 
Bel Vezer, si no fos
mos enans totz en vos,
laissat agra chansos
per mal dels enoyos.

Eljött a Húsvét ünnepe,
Himes virággal van tele
A rét. Szivárvány száz színét
A tavasz áldva hinti szét,
Zöld ágakon pacsirta szól
Ujjong minden s minden dalol,
Csak én sírok keservesen,
Vigaszt nem ád már semmisem.
 
Rég elhagyott szerelmesem
Siratja árva énekem.
Amért én bíztam oly vakon,
Ez volt a drága jutalom.
Jó tettekért és mindenért,
Hogy hűségem csak érte élt
S, hogy őt dicsérte szüntelen
Szívem, szerelmes énekem.
 
Ó, mennyi vágy, emlékezés
Vár én reám. Erőm kevés
Hogy elviseljem csendesen,
Mivel most büntet kedvesem.
Tán semmi se volt édesebb,
Mint ahogy ápolt, szeretett,
De szíve más felé húzott
S bánatban engem itt hagyott.
 
A sorsom mit hagyott nekem?
Mit ér tovább az életem,
Ha minden ébredő napon
Szép arcát már nem láthatom?
Mely, mint Karácsony szűz hava,
Olyan fehér volt. Illata
Körüllebegte, hogy velem
Bolyongott néha, estelen.
 
Éltemnek legszebb napja volt,
Egyetlen csókot, hogy adott
Titokban, szép szerelmesem.
Azért talán, mert szűntelen
Kértem reá. Nagyobb okot
Gondolni rája nem tudok.
Nem volt igaz a csókja sem,
Kelletlen, mit adott nekem.
 
Szavára még emlékezem,
Milyen kegyetlen volt velem.
Piros harag égett szemén,
Keményen szólt, ha kérdezém.
Csúf árulás ez, úgy hiszem,
De minden ember így teszen:
Amíg szegény: jó és szelíd,
Ha hatalmas, gőggel telik.
 
Reményeim még bennetek
Élnek tovább, gőgös szemek.
De végső versem ez leszen,
Ha nem segít már semini sem.