Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Szymborska, Wisława: Nehéz együttélés az emlékezettel (Trudne życie z pamięcią Magyar nyelven)

Szymborska, Wisława portréja

Trudne życie z pamięcią (Lengyel)

Jestem złą publicznością dla swojej pamięci.

Chce, żebym bezustannie słuchała jej głosu,

a ja się wiercę, chrząkam,

słucham i nie słucham,

wychodzę, wracam i znowu wychodzę.



Chce mi bez reszty zająć uwagę i czas.

Kiedy śpię, przychodzi jej to łatwo.

W dzień bywa różnie, i ma o to żal.



Podsuwa mi gorliwie dawne listy, zdjęcia,

porusza wydarzenia ważne i nieważne,

przywraca wzrok na prześlepione widoki,

zaludnia je moimi umarłymi.



W jej opowieściach jestem zawsze młodsza.

To miłe, tylko po co bez przerwy ten wątek.

Każde lustro ma dla mnie inne wiadomości.


Gniewa się, kiedy wzruszam ramionami.

Mściwie wtedy wywleka wszystkie moje błędy,

ciężkie, a potem lekko zapomniane.

Patrzy mi w oczy, czeka, co ja na to.

W końcu pociesza, że mogło być gorzej.



Chce, żebym żyła już tylko dla niej i z nią.

Najlepiej w ciemnym, zamkniętym pokoju,

a u mnie ciągle w planach słońce teraźniejsze,

obłoki aktualne, drogi na bieżąco. 



Czasami mam jej towarzystwa dosyć.

Proponuję rozstanie. Od dzisiaj na zawsze.

Wówczas uśmiecha się z politowaniem,

bo wie, że byłby to wyrok i na mnie.




FeltöltőNagypál István
Kiadóznak
Az idézet forrásaWisława Szymborska, Tutaj/Here, 2012, znak, Kraków
Könyvoldal (tól–ig)24-27
Megjelenés ideje

Nehéz együttélés az emlékezettel (Magyar)

Hálátlan közönség vagyok a saját emlékezetemnek.

Azt akarja, minden percét végig hallgassam,


de én csak izgek-mozgok, röfögök,


figyelek is, meg nem is,


kimegyek, visszajövök, aztán újra el.




Minden időmet és figyelmemet le akarja foglalni.


Könnyedén jön, amikor alszom.


Nappal más a helyzet, irigykedik ezért.




Őszintén odacsúsztat régi leveleket, fényképeket,


felizgatja minden jelentős és jelentéktelen esemény,


figyelmen kívül hagyott kilátásra fordítja szememet,


majd halálommal népesíti be azokat.




Elbeszéléseiben mindig fiatalabb vagyok.


Ami igazán kedves, de miért mindig ugyanaz a történet.


Minden tükör más és más állapotot őriz meg.



Dühös lesz, amikor megvonom a vállam.

Bosszút áll majd minden múltbéli,

súlyos, de könnyen felejtő hibámért.


Szemembe néz, figyeli, miként reagálok.


Aztán megvigasztal, rosszabb is lehetne.




Azt akarja tőlem, csak érte és vele éljek.


Leginkább sötétben, bezárva, 


de a növényeimet még mindig a mai nap jellemzi,


állandóan beborul a jelenlegi utakon.



Időnként megunom őt.

Az elválást javaslom. Mától, az örökkévalóságig.


Majd szánakozva mosolyog rám,


azóta tudja ez lett a vesztem is.



FeltöltőNagypál István
Az idézet forrásasaját

minimap