Endrikat, Fred: Az Örök Asszonyi (Das ewig Weibliche in Hungarian)

Es streiten sich die großen Philosophen
seit alters her schon um das Thema Frau.
Per eine singt ihr Lied in schönsten Strophen,
der andre wünscht sie in den Höllenofen.
Nur leider stimmt das meiste nicht genau.

Das Thema lässt sich nur von Fall zu Fall behandeln,
weil unterschiedlich und sehr delikat.
Die Frauen wandeln sich, wie sich die Zeiten wandeln,
auch soll man sie nicht öffentlich verschandeln -
Volksgut in Ehren, doch Frauen sind privat.

Die Frau ist wie ein Dom, vor dem wir stehen,
geheimnisvoll, voll Mystik, wunderbar.
Man kennt sie nicht, von außen nur gesehen,
es fehlt der Schlüssel, um hineinzugehen.
Die Liebe ist der Schlüssel zum Altar.

Bist du dann endlich zum Altar gekommen -
in welcher Rolle, das liegt ganz an dir -
vielleicht hast du das höchste Glück erklommen,
wirst feierlich als Priester aufgenommen,
wer weiß? Vielleicht nur als ein Opferstier.

Vitatkozik a sok nagy filozófus
már régóta egy nagy témán: a nőn.
Egyik szerint égi a női kórus,
másik szerint szörnyű, pokoli, kóros.
Két tétel: együtt pontos, nem külön.

Esetről esetre lehet csak elemezni,
mert sokrétű a téma, és kényes nagyon.
A nő mindig más, tud kortól korig evezni,
meg aztán tilos nyilvánosan megsebezni —
A becsület közkincs. De a nő magánvagyon.

A nő templom míg mi előtte állunk,
titokzatos, misztikus csoda-dóm.
Csak kívülről ismerjük, bele sose látunk,
nincs kulcs bemenni, szájat tátva tátunk.
A szerelem az oltárhoz a kulcs, tudom.

Nagynehezen az oltárig jutottál —
Milyen szerepben, döntsd el te magad:
Vagy előtted az Éden végre ott áll,
s egy főpap vagy te, előtted az Oltár,
vagy ki tudja? Egy bika: égőáldozat.

. 
      
Az Örök Asszonyi. Lásd Goethe: Faust, a II. rész legutolsó sorai.

Már eltűnődtem azon Endrikat „Ehe-pigramm — Nők-vers” című bökverse kapcsán (l. ott), hogy ha pontosan ugyanazt mondjuk nőkről és férfiakról, akkor ha a nőkről mondjuk, akkor az vicces, ha a férfiakról, akkor nem vicces. Nőm ugyan azt állítja, hogy a barátnőivel ők is szoktak röhögni rajtunk férfiakon; na de hát azt ők nem nyilvánosan teszik. Az, hogy a nő titokzatos templom és abba a templomba mi férfiak nem juthatunk be, hacsak nem szerelem által az oltár elé, azaz esküvő, házasság által, az bár nem éppen igaz, de azért magasztos gondolatnak is elmegy. Ám amikor a végén kiderül, hogy a férj áldozati állat is lehet, akkor az derül ki, hogy megint csak humoros férfiúi ál-önsajnálatról van szó. Örökzöld azaz elcsépelt téma, „visszaköszön”, éppen ezért nevetséges, ugyanúgy, mint a viccbeli skótok obligát fukarsága, a viccbeli zsidók ravaszsága vagy kicsavart, paradox gondolkodásmódja stb.

És mi van akkor, ha megfordítjuk a dolgot? Ez már ki lett próbálva: Bartók — Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára című operájában nem a nő, hanem a férfi a titokzatos templom (illetve ott ablaktalan vár), amelynek rejtekeibe csak féltve őrzött kulcsokkal lehet belépni, és a nő jobban tenné, ha nem lépne be, mert ugyanúgy áldozat lesz belőle. De ott ebben nincs semmi nevetséges: ott ugyanez vérfagyasztó.