Goethe, Johann Wolfgang von: A követőknek (An die Günstigen in Hungarian)

Dichter lieben nicht zu schweigen,

Wollen sich der Menge zeigen.

Lob und Tadel muß ja sein!

Niemand beichtet gern in Prosa;

Doch vertraun wir oft sub rosa

In der Musen stillem Hain.

Was ich irrte, was ich strebte,

Was ich litt und was ich lebte,

Sind hier Blumen nur im Strauß;

Und das Alter wie die Jugend,

Und der Fehler wie die Tugend

Nimmt sich gut in Liedern aus.

Költők biz’ nem némán élnek,

Megmutatkoznak a népnek.

Kell dicsérő s korholó szó!

Gyónásra nem jó a próza;

Többet mond faragott strófa,

Múzsák hangján áradozó.

Minden botlás, igyekezet,

Szenvedés, élet-élvezet

Csak virágszál egy csokorban;

Öregség vagy fiatalkor,

Erényes vagy, avagy botor,

Kifejezőbben szól dalban.