Goethe, Johann Wolfgang von: A barátoknak (Den Freunden in Hungarian)

Des Menschen Tage sind verflochten,
die schönsten Güter angefochten,
es trübt sich auch der frei'ste Blick;
du wandelst einsam und verdrossen,
der Tag verschwindet ungenossen
in abgesonderten Geschick.

Wenn Freundesantlitz dir begegnet,
so bist du gleich befreit, gesegnet,
gemeinsam freust du dich der Tat.
Ein Zweiter kommt, sich anzuschließen,
mitwirken will er, mitgenießen;
verdreifacht so sich Kraft und Rat.

Von äußerm Drang unangefochten,
bleibt, Freunde, so in eins verflochten,
dem Tag gönnet heitern Blick!
Das Beste schaffet unverdrossen;
Wohlwollen unsrer Zeitgenossen,
das bleibt zuletzt erprobtes Glück.

Napjaid fürtje már csomóban,
a legszebb javaid fogyóban,
fátyolos bátor nézésed;
magányos lépted meg keserű,
napodból eltűnik a derű,
védtelen vagy, ez az érzésed.

Ha barát az, ki arra lépdel,
megmenekülsz, áldást érzel,
közös tettvágy mozdul elő.
Csatlakozik, társul is veled,
kiegészít, segíti fejed,
háromszoros lesz az erő.

Külső kényszer nem támadhat,
egységben a barátság tart,
bizalmad vesd csak a jóba!
A legnagyobb cél sem túl merész:
Lesz kortársi elismerés,
sikerre ez a legjobb próba.