Keller, Gottfried: Első hó (Erster Schnee in Hungarian)

Wie nun alles stirbt und endet
und das letzte Lindenblatt
müd sich an die Erde wendet
in die warme Ruhestatt.
So auch unser Tun und Lassen,
was uns zügellos erregt,
unser Lieben unser Hassen
sei' ins welke Laub gelegt!

Reiner weißer Schnee, oh schneie,
decke beide Gräber zu,
dass die Seele uns gedeihe
still und kühl in Wintersruh!
Bald kommt jene Frühlingswende,
die allein die Liebe weckt,
wo der Hass umsonst die Hände
dräuend aus dem Grabe streckt.

Most, hogy minden elhal, vége,
S utolsó rózsalevél
Kucorog a Föld ölére,
S meleg nyogvóhelyre tér:
Sok botor cselekedetünk,
Ami vadul felkavart,
Szeretetünk, gyűlöletünk,
Fogadja hervadt avar!

Tiszta, fehér hó, hullj, csendben,
Takard be jól a két sírt,
Hogy a lelkünk megpihenjen,
Ha halk tél elszenderít!
Majd hamar tavaszra fordul,
csak szeretet ébred vele,
S hiába nyúl ki oly zordul
Gyűlölet álmatag keze!