Helder, Herberto: „Szerelme tárgyává lesz a szerelmes"* ("Transforma-se o amador na coisa amada"* in Hungarian)
|
"Transforma-se o amador na coisa amada"* (Portuguese)«Transforma-se o amador na coisa amada», com seu feroz sorriso, os dentes, as mãos que relampejam no escuro. Traz ruído e silêncio. Traz o barulho das ondas frias e das ardentes pedras que tem dentro de si. E cobre esse ruído rudimentar com o assombrado silêncio da sua última vida. O amador transforma-se de instante para instante, e sente-se o espírito imortal do amor criando a carne em extremas atmosferas, acima de todas as coisas mortas.
Transforma-se o amador. Corre pelas formas dentro. E a coisa amada é uma baía estanque. É o espaço de um castiçal, a coluna vertebral e o espírito das mulheres sentadas. Transforma-se em noite extintora. Porque o amador é tudo, e a coisa amada é uma cortina onde o vento do amador bate no alto da janela aberta. O amador entra por todas as janelas abertas. Ele bate, bate, bate. O amador é um martelo que esmaga. Que transforma a coisa amada.
Ele entra pelos ouvidos, e depois a mulher que escuta fica com aquele grito para sempre na cabeça a arder como o primeiro dia do verão. Ela ouve e vai-se transformando, enquanto dorme, naquele grito do amador. Depois acorda, e vai, e dá-se ao amador, dá-lhe o grito dele. E o amador e a coisa amada são um único grito anterior de amor.
E gritam e batem. Ele bate-lhe com o seu espírito de amador. E ela é batida, e bate-lhe com o seu espírito de amada. Então o mundo transforma-se neste ruído áspero do amor. Enquanto em cima o silêncio do amador e da amada alimentam o imprevisto silêncio do mundo e do amor.
* Luís de Camões - Transforma-se o amador na coisa amada
|
„Szerelme tárgyává lesz a szerelmes"* (Hungarian)„Szerelme tárgyává lesz a szerelmes" szilaj mosolyával, fogával, kezével együtt, mely villámlik a sötétben. Lármát és csendet hoz magával. A hideg habok zaját hozza magával és a háta mögött levő égő kövekét. S ezt az elemi zsibongást utolsó életének árnyékos csendjével takarja be. A szerelmes pillanatról pillanatra átváltozik, és magát a szerelem halhatatlan lelkének érzi, mely a húst hozza létre távoli légkörökben, az összes halott dolog legtetején.
A szerelmes átváltozik. Belefut a formákba. És a szeretett dolog kiszáradt öböl. Akkora terület, mint egy gyertyatartó, a gerincoszlop és az ülő asszonyok lelke. Kioltott éjszakává változik át. Mert a szerelmes minden, és a szeretett dolog függöny, melyet a szerelmes szele verdes a nyitott ablak magasában. A szerelmes minden nyitott ablakon belép. És verdes, verdes, verdes. A szerelmes kalapács, mely összezúzza, mely átformálja a szeretett dolgot.
A szerelmes a fülön keresztül lép be, s ezután az asszony, aki hallgatja, örökre e kiáltással a fején, úgy lángol, mint az első nyári nap. Az asszony hallja, s mialatt alszik, átváltozik a szerelmes kiáltásává. Ezután felébred, és megy, és odaadja magát a szerelmesének, nekiadja a kiáltását. És a szerelmes és a szeretett dolog egyetlen szerelem előtti kiáltássá válik.
És kiáltanak és verdesnek. A férfi szerelmes lelkével verdesi a nőt. És a nő meg van verve, és visszaveri a férfit az ő szeretett lelkével. Ekkor átváltozik a világ ebben a harsány szerelmi lármában, miközben odafent a magasban a szerelmes férfi és a szeretett nő csendje együtt táplálja a világ váratlanul beállt csendjét, és a szerelmét.
* Lásd: Luís de Camőes – Szerelme tárgyává lesz a szerelmes
|